HTML

marsbéli krónikák

Friss topikok

  • Untermensch4: @John Doe3: "nem a kutyákkal van feltétlenül baj (bár néha azokkal is), hanem a kutya-gazdája rend... (2017.03.27. 15:16) Ne nyúlj hozzá, megharap!
  • tapsiful: Nálunk a hullámos papagájban volt annyi életösztön, hogy amikor atkás lett, és undorító dolgokkal... (2017.03.24. 17:11) Kölcsön retriever, meg a többiek
  • Untermensch4: @dívamacska: Ha "klasszikus" kitelepítős akkor kb némi élelem+ivóvíz, minimál ruha és iratok az új... (2017.03.15. 09:23) Van a rossz forgatókönyv, és van a még rosszabb
  • pallasmacska: Micsoda remek csajozós sztorit keríthet majd ebből, ha felnő, kicsit még kiszínezi, és jó is lesz.... (2016.12.13. 15:38) Ágyúgolyófutam

Címkék

A huhogók

2014.02.05. 16:28 dívamacska

Nem, nem a film. Hanem az a személy - jellemzően nő -, aki reflexből, gondolkodás nélkül elkezdi sötét színekkel ecsetelni a jövőt, ha azt mered mondani, hogy szerinted egyre jobb az életed, ahogy a gyerekek egyre nagyobbak. Na, majd meglátod, ha kamaszodnak! Jaj, pedig ez már csak egyre nehezebb lesz, higgye el, én felneveltem hatot, én tudom! Kis gyerek, kis gond, nagy gyerek, nagy gond!*

Anyátok picsája, de most komolyan. Alapszabályként lett lefektetve valahol, hogy jobb már sosem lehet, a szenvedéseink csak sokasodnak, ha te nem így érzed, a hiba benned van, és hamarosan te is jól pofára fogsz esni, és meg is érdemled, nekünk is szar volt, neked is az kell hogy legyen? Az ilyen fel sem tételezi, hogy létezünk páran, akiknek nem a magatehetetlen, 0-24-ben gondoskodásra szoruló csecsemő a nagyobb öröm, hanem az, ha a gyerek mind önállóbb, már lehet vele beszélgetni, egyre több olyan programot csinálni, amitől a felnőtt agy sem dobja le az ékszíjat két perc alatt, egyre kevésbé ön- és közveszélyes? Igen, nem vagyok hülye, én is tudom, hogy gondok mindig lesznek, és mindig másmilyenek, megoldottuk az egyiket, itt a másik. De minden hiszti és dacoskodás, meg értelmetlen feszülés ellenére én összehasonlíthatatlanul jobban élvezem a hároméves lányom társaságát, mint anno az engedelmes egyévesét.

A múltkor már eldurrant az agyam, és amikor a pékségben (ahová egyedül mentem a két gyerekkel, hurcolóban cipelve a kocsiból a kicsit, közben terelgetve a nagyot) rákezdte a szokásos mantrára az eladónő, hogy meglássam, visszasírom én még ezt az időszakot, kissé ingerülten jegyeztem meg, hogy nem hiszem, hogy valaha is visszasírnám az ínhüvelygyulladást, ami az állandó cipeléstől van a kezemben kábé csuklótól vállig, az éjszakai felugrálásokat, súlyosbítva a csak anyát akarom csimpaszkodó majomgyerek korszakkal (ebben van most a nagy), az egyszerre üvöltést és a folyamatos készenlétet, hogy mikor melyik, milyen változatos módon nyírja ki magát. Higgye már el nekem mindenki, hogy én ismerem magam jobban, tudom, hogy távolságra van szükségem, sokszor még a saját gyerekeimtől is, és hogy sokkal jobb partner, sokkal türelmesebb anya és hallgatóság, jobb problémamegoldó vagyok, ha hagynak levegőhöz jutni. De ez most nem az az időszak. Viszont a fentiek ismeretében biztosan tudom, hogy ha több levegőm és terem van, az mindenkinek jobb. És azt is teljes bizonyossággal megmondom előre, hogy jobban szeretek majd elmenni közösen az állatkertbe, mint órákon át a szőnyegen kuporogva gyurmázni, amikor csak csigákat gyárthatok, mert most éppen az a sláger. De nem, ők jobban tudják. Mert nekik Tapasztalatuk van, és én higgyem el. Ők jobban tudják, mikor jó nekem. És érezzem magam előre is szarul a rám váró setét évtizedek miatt.

Jegyezze már meg mindenki, hogy az, hogy felnevelt 1-20 gyereket, nem tette mindentudóvá, de ha még annak is érezné magát, a világnak, benne nekem, joga van kurvára leszarni az ő rengeteg tapasztalatát. Azt meg végképp nem értem, mi abban az öröm, hogy az orra alá dörgölhetjük másoknak, szerintünk mekkora rakás fos vár még rájuk, míg mi már túl vagyunk rajta, bibíí. Komolyan megkérdezem a legközelebbi sopánkodó mártíranyát, hozzak-e egy keresztet, nem akar-e felmászni rá, és odaszögezni magát. Szívesen segítek. Vagy hogy árulja már el nekem, hogy ha minden egyre csak nehezebb és rosszabb lett, hogy nem gyűlölte meg mára a gyerekeit. Mert ha logikusan gondolkozunk, két évtized alatt kábé minden szülő-gyerek kapcsolatnak erre kellene kifutnia.

* Ezt gyűlölöm a legjobban. Majdnem annyira, mint a teher alatt nő a pálma hallatlan bölcsességét.

22 komment

A bejegyzés trackback címe:

http://marsbeli.blog.hu/api/trackback/id/tr825800234

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

bobomami 2014.02.06. 10:16:21

Ne hidd el a huhogást, tényleg egyre jobb lesz!!!
Ha túl vannak a gyerekek az ön- és közveszélyes koron, lehet majd szusszanni is, meg aludni is.
Ha kellőképpen laza vagy a kamaszkor is gond nélkül eltelik. Jó felnőttként beszélgetni velük, és jó elengedni is, hogy a maguk életét éljék.
(A mártíroknak ilyenkor lesz üres fészek szindrómájuk.)
Soha nem sírtam vissza a gyerekeim babakorát, legfeljebb enyhe borzongással emlegettem, amolyan "sose jöjjön vissza" felhanggal.

dívamacska 2014.02.06. 11:56:33

@bobomami: Köszönöm a megerősítést, valami ilyesmire számítok én is.

zsuzsi_buvar 2014.02.06. 12:12:49

En nem akarok huhogni, meg mindenkinek a maga keresztje (lathatolag szereted a kozhelyeket ;) ), de nekem sokkal konnyebb volt a gyerekkel kicsiben mint most nagyban. OK, a tavolsag megvan, sot egyre no, dolgoznom is szabad (kapja be minden szufrazsett, en boldogan lennek elnyomott htb, de az egy masik poszt), iskolaba is jar, sot egyedul jar, mar vinni sem kell es atalussza az ejszakat (vagy atjatssza, de a masnapi kialvatlansaga nem az en gondom es halkan jatszik, en alhatok tole) de en bizony visszasirom az idot, amikor tudtam mit eszik, iszik, kivel "jatszik" (ma mar ezt nem igy hivjak), milyen tarsasagban forog (eddig altalaban joban de ki tudja). Szerettem, h szeret segiteni, meg ha idegesito volt is neha a benazasa, mert most a reszvetele a csalad eleteben a nulla kb, plane ha rajta mulna. A zenei izlese most nem all sokkal kozelebb az enyemhez mint anno a Halasz Judot idoszakban, csak most sajat gitaron nyomja erositovel, meg mindig tapsikolnom kell, h milyen ugyes.

Rettegek, h mikor uti el a busz, mert nem nez kozul de mar nem fogom a kezet, mikor szed be drogot vagy iszik piat, hiaba hogy mi nem hasznaljuk ezeket, max mertekkel.
En szerettem, h van hatasom a gyerek folott, mert mostanra csak az aggodas es a mergelodes maradt. Bar legalabb kialudtam magam...

dívamacska 2014.02.06. 12:41:34

@zsuzsi_buvar: A poszt nem arról szólt, hogy senki nem érezhet így, szíved joga így érezni. A poszt azokról szól, akik megfellebbezhetetlen igazságként tolják az arcomba a saját tapasztalatukat és érzéseiket, meg a frusztrációjukat, anélkül hogy bármit tudnának rólam vagy a gyerekeimről.

joozsef 2014.02.06. 15:28:59

((isolde sent me))
Asszem, ez egy olyan "féligtele-féligüres" dolog. Lehet így nézni, lehet úgy érezni, lehet ekkor így, akkor úgy.

zsuzsi_buvar-nak: és arra van-e programod, hogy micsinálsz, ha már nem kell aggódni, mert "kirepült" teljesen? Ha csak havonta jön el -- ha eljön?

AZ "1-20" gyerekre: azt azért szögezzük le, hogy az más ember, akinek van gyereke, mint az, akinek nincs. Fokozzuk: az is más, akinek 4 gyereke van, mint az, akinek csak 2. A 20 (na jó, legyen csak 5, ilyen van az ismeretségemben) gyerekes se tud mindent, de valami drámaian sokkal többet és mást tud, mint akár az egykés, akár a két gyerekes.

Ha már filozofálunk: attól, hogy valaki többet tud másvalakinél, még nem kell lenéznie...

isolde 2014.02.06. 16:42:40

@joozsef: hát persze, a 20 gyerekes többet tud a gyerekekről, de esetleg egészen keveset tud rólam, hogy nekem mi a könnyű és mi a nehéz.

teevee 2014.02.06. 17:41:21

Egyrészt jobban élvezed _most_ a hároméves lányod társaságát, mint _anno_ az engedelmes egyévesét, másrészt teljes bizonyossággal megmondod előre azt is, hogy jobban szeretsz _majd_ elmenni közösen az állatkertbe, mint órákon át a szőnyegen kuporogva gyurmázni, amikor csak csigákat gyárthatsz, mert most éppen az a sláger.

Ugyanakkor arról a bizonyos _mostról_ amit összehasonlíthatatlanul jobban élvezel, azt írod: "nem hiszem, hogy valaha is visszasírnám az ínhüvelygyulladást, ami az állandó cipeléstől van a kezemben kábé csuklótól vállig,az éjszakai felugrálásokat, súlyosbítva a csak anyát akarom csimpaszkodó majomgyerek korszakkal (ebben van most a nagy), az egyszerre üvöltést és a folyamatos készenlétet, hogy mikor melyik, milyen változatos módon nyírja ki magát".

Jó rendben, Te így látod előre a világot, minden egyre szebb lesz és ennyi.

Szerintem ezt nagyjából mindenki így látja, amikor benne van a sűrűjében.
Talán a különbség közted és a huhogók között csak annyi, hogy utólag már nem létkérdés a félig üres poharat félig telinek látni.

Nyirati Rita 2014.02.06. 18:04:05

@bobomami: marhára nem képzelem mártírnak magam, de az empty-ness játszott egy évig és ez sztem tök normális. mára meg eltűnt, mint nagyjából a éjszakai kelések miatti fáradtság, a kamaszkor miatti aggodalom és az összes többi. ez legalább olyan általánosítás, mint a "kis gyerek- kis gond, nagy gyerek - nagy gond".

dívamacska 2014.02.06. 21:31:55

@teevee: Összekeversz két dolgot. Amikor azt írom, hogy a lányom társaságát most jobban élvezem, mint amikor egyéves volt, nem azt jelenti, hogy a komplett mostani életemet jobban élvezem. Azt sem írtam, hogy minden egyre szebb lesz, és nem is gondolom, csak azt, hogy nekem, az én személyiségemmel - ami olyan, amilyen - úgy tűnik, könnyebbek lesznek a dolgok idővel. És isolde-nél ott a lényeg abban, hogy tudhat egy sokgyerekes rengeteget a gyereknevelésről, de ha rólam nem tud semmit, akkor mire fel jósolgat?

blahalujza 2014.02.06. 23:11:49

Az a frappáns visszavágás jutott eszembe, hogy "ha tényleg annyira rettenetes volt az a később, nem lehet, hogy valamit el tetszett cseszerinteni a nevelésben?"
(Tudom, hogy igazságtalan, de ettől még lehet hatásos.)

farfadet 2014.02.07. 07:14:06

Az ér, hogy én mindig pont azt élvezem, ami épp van?
Egyébként nagymama korú nők szájából sokszor hangzik el a mondat, hogy bezzeg az én gyerekem nem sírt. Szerintem egyszerűen arról van szó, hogy megszépül a múlt, a jelen meg, hát az itt van, azért tűnik nehezebbnek.

dívamacska 2014.02.07. 08:45:37

@blahalujza: Arra biztosan jó, hogy az illető soha többé ne szóljon hozzám, és akkor már megérte:-)

dívamacska 2014.02.07. 08:49:26

@farfadet: Én is sokszor élvezem, csak arról nem írok:-) De pont az nekem a lényeg, hogy egyre többször jó, ezért dühít annyira, amikor jön egy szinte idegen, és fontosnak tartja elmondani, hogy én ezt rosszul érzem, mert az nem így van, és majd jól meg fogom látni.
Anyám is feszt azt mondja, hogy mi bezzeg sose hisztiztünk, na persze, nyilván.

kockanyu 2014.02.07. 15:38:22

A gyerek első születésnapján kaptunk össze anyukámmal. Szerinte elrepült ez az év, szerintem meg életem leghosszabb éve volt, és kb. egy tucatszor gondoltam azt, hogy ebbe bele fogok dögleni.

Az első hónapokban, amikor a gyerek látható ok nélkül ordított ájulásig, hogy negyed óra múlva újrakezdje, mindenki azzal traktált, hogy élvezzem ki, ez életem legszebb időszaka. (Mellesleg akkor is ezt mondták, amikor 38 hetes terhesen napszaktól függetlenül fél óránként mászkáltam vécére.) Azt is mondták, hogy hülye vagyok, nincs a gyereknek semmi baja (volt), minden gyerek sír, és majd elmúlik magától (nem múlt volna el). Meg egy csomó ilyet. Szép lassan mind hülyeségnek bizonyult, azóta elengedem a fülem mellett.

Sokkal boldogabb, kiegyensúlyozottabb vagyok most egy gagyogó tipegővel, mint anno egy újszülöttel, aki csak nézett ki a fejéből, aludt és sírt. Hogy van interakció, figyel, tanul, okosodik. Napról napra nyílik ki az értelme. Nyilván lesznek még húzós időszakok, de kizártnak tartom, hogy visszasírnám valaha az első fél évet, hacsak a demencia el nem viszi az agyamat.

A barátnőm meg épp azt az időszakot élvezte eddig a legjobban. Nem vagyunk egyformák, meg a gyerekeink sem, szerencsére.

The Big Tourist 2014.02.08. 20:32:58

Ez a "jobban tudom, mi a jó neked", nagyon tipikus. Szüleim 10 évig nyomasztottak a gyerekvállalással, csak azért, mert csak anyaként lehetek boldog. Nem számított, hogy épp szar kapcsolatban vagyok vagy épp egyedülálló, csak hozzam össze a gyereket, aztán minden jó lesz.
Aztán elmentem egy évig bébiszitterkedni, és akkor döbbentem rá, hogy engem csúnyán átvertek, a "gyerekezés" teljesen más, mint ahogy elképzeltem. De hiába bizonygattam utána is a szüleimnek, hogy boldog vagyok gyerek nélkül is, nem hitték el.

zsuzsibuvar 2014.02.10. 12:36:34

Idevonatkozo iras, minden szava igaz ram is, kiveve h az enyem fiu.
miezacirkuszmarmegint.blog.hu/2014/02/10/dackorszak_2_166

De nem puszilhatom meg (amikor elengedtuk/befizettuk az egyhetes vitorlazasra, akkor megolelt koszonetkeppen, de a spontan szeretetkifejezest felejtsem el), a legjobb, ha hozza sem erek. A szobajaba ne lepjek be (takaritani szabad, de tekintsem kegynek), a taskajat ne nyissam ki (ertsd tobbhonapos alairandok maradnak alairatlanul), ne hivjam, o sem hiv. Az egyhetes turan sem, legyen az a motto, h no news, good news.

Blahalujza, a "mit csesztem el" utalasra MUHAHA a valaszom, semmit, ez igy normalis. Az lenne a nem az, ha az ellenkezojet csinalna. De ettol meg nem lesz konnyebb. Ja, beszelgetunk. Arrol, amirol o akar. Mindent tudok a vitorlasokrol, csomokrol, fekete lukakrol es gitarokrol.

A jovore vonatkozoan nincsenek speci terveim, orulni fogok ha vegre elkoltozik, bar asszem pont addigra lesz belole felnott, akit ha megkerek vmire, nem a vallat rangatja es bojkottal, hanem vagy megcsinalja, vagy megmagyarazza miert nem most es megcsinalja kesobb. Mint az apja, aki anyosom szerint ugyanilyen volt, aztan megis lehet vele egyutt elni.

En tenyleg nem akarom lekicsinyelni a babakoruakkal kinlodoakat, en azt a kort (altalaban) nagyon elveztem, talan mert nem volt benne sok reszem, 2 honapos koraban jo az elso ujabb megrendeles, nagyon kellett a penz. En szivesebben inhuvelygyulladtam volna a gyerek hordozasatol, mint az egernyomkodastol (szgepes rajzolas/tervezes), de nem az jutott :P

zsuzsibuvar 2014.02.10. 12:39:50

@The Big Tourist: a mas gyereke sztem iszonyu lehet 0-24. En uszni tanitom oket es nagyon keves kivetellel egyiket sem hoznam haza, eleg beloluk az a fel ora, amig velem vannak.
Eddig 3x voltak itt kbozo gyerekek egy/tobb hetre, egy rokon, egy barati es egy fizetos diak. A barati johet megint, tudott viselkedni, a masik kettobol nem kerek, koszi. Meg penzert sem szivesen vallalom masok gyereket :P

The Big Tourist 2014.02.10. 19:22:11

@zsuzsibuvar: Igen, a bébiszittelés egy speciális helyzet, mert nincs túl sok magánszférád. A gyerekkel nem mertem túl szigorú lenni, mert ki vagyok én. Ezért aztán a fejemre is nőtt.
Viszont amit fentebb írtam, nem csak rám vonatkozott, hanem hogy akkor közelről láttam kisgyerekes család életét, és nem volt az a mézi-mázi. De azt hiszem, nálam a gyerek utáni vágyat nem csak a megfelelés motiválta, hanem a saját szar gyerekkoromat gondoltam általa kompenzálni valahogy. Amiután kicsit rendbe raktam magam, már nem vágytam annyira a gyerek után.

2014.02.10. 19:40:25

Én csak akkor hallgatok meg tanácsot ha én kérem, vagy ha nagyon jó ismerős. Mindenki más véleménye hidegen hagy. Én sem adok senkinek tanácsot csak ha kéri. Ha nem kéri, ő dolga, ő élete. A babakorszak lehet jó is meg szar is. Így van ez a kamaszkorral is. Kinek mi jut.

blahalujza 2014.02.16. 11:14:22

@zsuzsibuvar: először is tényleg nem gondolom, hogy csak akkor lesz egy kamasz kibírhatatlan, ha a szülei elcsesznek valamit, ezt csak pofátlan visszaugatásnak javasoltam kiemelten idegesítő nénik ellen.

de amiről a cikk szól, az pont az, hogy lehet, hogy neked könnyebb volt a kéthónapossal, de olyan is van, aki szívesebben beszélget fekete lyukakról, mint arról, hogy ott a vauvau kutya.

Szőkeherceg-bombanője 2014.07.25. 16:35:27

Számomra az első néhány gyerekekkel (főleg az elsővel) eltöltött év a puszta életben maradásról szólt. :) Hogy legyek képes eleget aludni, képes legyek kimenni az utcára, meg tudjak mozdulni. Utána kezdtem el élvezni azt, hogy gyereke(i)m van(nak). A kamaszkor sötétségét megtapasztaltam valóban (eddig) az egyik gyerekemmel és mondhatom, hogy idegtépő, csak már nem a saját, hanem a gyerek testi épségét féltettem - magamtól. :D Ehh... minden életkorban produkálnak nagyon cuki dolgokat, meg iszonyat elviselhetetleneket is. És mindig lesz jobb. Aztán rosszabb. Más.