Csütörtökön ért az öt hónapja tartó emeletráépítés abba a fázisba, hogy a lépcsőházat egybenyitották a földszinttel, valamint kivertek idelent egy falat, meg három méter hosszan a födémet. Aki látott már falbontást, az tudja, hogy ennél mocskosabb, undorítóbb dolog nem történhet egy lakásban (pláne, ha három helyen történik egyszerre), talán még ha a falbontással egybekötve eltörik a vízvezeték a nappali alatt, azzal lehet fokozni. Így hát a gyerekeket négy napra lepasszoltuk a nagyszülőkhöz, mi pedig napokon át sittet hordtunk, gletteltünk, pakoltunk, térdig gázoltunk a kibaszott porban (és még mindig). Hónapok alatt volt időm megutálni az építkezéssel járó menekülttábori létet, ami most ért a csúcsára.* Minden tiszta kosz, még folytatódik a vakolás, burkolás, ez meg az, tudjuk, hogy megy ez gyerekekkel, egy élmény, hogy úgy mondjam.
És akkor vasárnap délelőtt a Kicsi eltörte a kezét. Pontosabban a jobb kezén a mutatóujját. Egészen triviális módon tette mindezt: ráejtett egy ágyúgolyót. Az apósom ugyanis ereklyeként őriz egy valódi, 1848-as ágyúgolyót. Ezt találta meg a Kicsi, a történet többi része homályos, mert szemtanú nem volt, a Kicsi pedig koránál fogva nem megbízható forrás. Annyit tudunk tőle, hogy: "kisiklottam".
Mindenesetre a vasárnap estét a Balesetin töltöttük (where else?), majd ma reggel hét negyvenre(!) vittem vissza, az éjszakát pedig azzal töltöttem, hogy félóránként rohangásztam be hozzá, hogy függőlegesen felfelé tartja-e a sérült kezét, ahogyan azt nagyon-nagyon szigorún megparancsolták.
Mindemellé nem látok a takonytól, a fejemet mintha betonnal öntötték volna ki, aludtam nettó két órát, le vagyok maradva a melóval, minden pórusomban por ül, és mindjárt fel kell keltenem a Kicsit, hogy elmenjünk gyalog a szélviharban a nővéréért az óvodába, csak azt nem tudom még, hogy húzom át a lekvárosbödön méretűvé kötözött kezén a kabátujjat.
Kicsit várom már az év végét, na.
* A dobogó második fokán az a video van, amit a férfi a háznál készített arról, ahogy az étkezőben éppúgy esik az eső, mint odakint. Nem volt ugyanis éppen tetőnk.