HTML

marsbéli krónikák

Friss topikok

  • Raven1975: A sírás környékez, szegény pára, mennyire lehet sajnálni. Évtizedeken keresztül hazugságban élt, c... (2017.11.20. 21:51) WTF?
  • Untermensch4: @John Doe3: "nem a kutyákkal van feltétlenül baj (bár néha azokkal is), hanem a kutya-gazdája rend... (2017.03.27. 15:16) Ne nyúlj hozzá, megharap!
  • tapsiful: Nálunk a hullámos papagájban volt annyi életösztön, hogy amikor atkás lett, és undorító dolgokkal... (2017.03.24. 17:11) Kölcsön retriever, meg a többiek
  • Untermensch4: @dívamacska: Ha "klasszikus" kitelepítős akkor kb némi élelem+ivóvíz, minimál ruha és iratok az új... (2017.03.15. 09:23) Van a rossz forgatókönyv, és van a még rosszabb
  • pallasmacska: Micsoda remek csajozós sztorit keríthet majd ebből, ha felnő, kicsit még kiszínezi, és jó is lesz.... (2016.12.13. 15:38) Ágyúgolyófutam

Címkék

WTF?

2017.10.18. 15:02 dívamacska

Túl bonyolult már nekem ez a világ, azt hiszem.

1 komment

Rábasztam

2017.07.31. 09:36 dívamacska

Talán túl sokszor említettem meg tegnap este a gyerekeknek, hogy aludjanak, mert holnap kicsit korábban kell kelni, jönnek nagymamáék, hogy vigyék őket a strandra. Így reggel hat óra tizenhét perckor arra ébredtem, hogy a teljesen felöltözött Kicsi áll a hálószoba ajtajában (valószínűleg legalább százszor mondta el, hogy anya, anya, mire felébredtem, pont a legmélyebb álmomat aludtam, basszus), hogy akkor jönnek-e már a nagymamáék, mert ő indulna.

Szólj hozzá!

Kis pénz, nagy foci

2017.06.29. 14:52 dívamacska

Remélem, most az összes magyar "profi" focista, edző meg a többi felcsúti ingyenélő mélységesen szégyelli magát a kacsalábon forgó stadionjában. Á, nem. Tudom.

Szólj hozzá!

Éljen, éljen!

2017.05.30. 10:19 dívamacska

Mondtam már, hogy ő a kedvenc festőm? Az egyetlen ember, akinek órákon át tudom bámulni a képet. Talán furcsán hangzik, de szerintem hihetetlenül megnyugtatóak. Ezt a filmet tutira megnézem.

Szólj hozzá!

Matuka

2017.05.13. 17:50 dívamacska

A férfi a háznál belépett az idős, beteg, és bármilyen okból szörnyű állapotban lévő állatok fészbúk-csoportjába (hova máshova), és gyorsan talált is egy 20 éves macskát, aki szegény fél éve lakik menhelyen, pedig csak panzióba vitték oda, és most gazdát keresnek neki, ahol méltó módon eltölthetné utolsó heteit-hónapjait. Természetesen (hogy máshogy) már el is hoztuk a jószágot, aki hajlott kora ellenére meglepően agilisan térképezi fel a lakást, már az emeletre is felment és a kertbe is kilátogatott, degeszre zabálta magát, és fittyet hány a gyűlölködő fajtársaira, akik üvegmosó farokkal járnak a nyomában.* Kíváncsi vagyok, meddig fog még élni, nagyon aranyos egyébként, bár úgy néz ki, mint azok a kiscicák a jútyúbon, akiket három napos szennyvízcsatornában tartózkodás után árokásó géppel szabadítanak ki a tűzoltók. De hát 116 évesen valószínűleg én is így fogok kinézni, ha ugyan nem a sírgödörből.

*Most bezzeg van összefogás, egyébként meg folyton ölik egymást.

Szólj hozzá!

Nyugdíjastempó, level 10000

2017.03.26. 13:53 dívamacska

Tegnap este új szintre emeltük a nem létező hogyan éljünk nyugdíjasként negyvenévesen versenyt. Mert:

1) szombat este,

2) egy kanapén gubbasztottunk,

3) három macskával, ebből egy ölben volt,

4) és A kertész kertje című kertészeti műsort néztük felvételről,

5) miközben a férfi a háznál egy vastag takarót is borított a térdére,

6) én pedig többször majdnem elszunyókáltam, pedig még csak tíz óra volt.

Néha arra gondolok, méltóságteljesebb befejezés lenne, ha fejbe lőném magam.

 

Szólj hozzá!

Kölcsön retriever, meg a többiek

2017.03.18. 19:22 dívamacska

Most néhány napig még több itt az állat, mert ránk bíztak egy kölcsön retrievert, amíg a gazdái síelnek. Idősebb, joviális, rendkívül udvarias és jól nevelt, szakmájára nézve szarvasgombász a retriever, akire a Szetter halálosan féltékeny, és óvodás szinten durcás velem szemben, amióta itt van az öreglány. Eddig sem volt a szófogadás szobra, de három nap óta tüntetően elfordítja a fejét, ha séta közben hívom. Nagyon vicces.

Sztón hadnagy pedig megszökött. Valami módon kinyílt a kalicka egyik ajtaja, és egyszer csak azt vettük észre, hogy a kalicka tetején sétál. Majd halált megvető bátorsággal kitárta szárnyait, de mivel sajnos nem szokta a repülést, egyenesen a kanapén alvó Szervác elé esett a szőnyegre. Szervác komatózus mély álmából legott felpattant, és a papagájra vetette magát, aki szörnyű rikácsolással kísérve, futva(!) menekülni kezdett a hálószoba irányába. Szerencsére Szervác teljesen érthetetlen oknál fogva mintegy nyolcvan centi megtétele után nyomot vesztett, és élesen elkanyarodott balra, Sztón hadnagy pedig beszaladt a radiátor alá. Itt érte utol a férfi a háznál, ésa markába is kapta. Csakhogy! A rozellák csőre pontosan olyan fájdalmat képes okozni, mintha csípőfogóba kapnák az ujjadat, márpedig Sztón elszánta magát, hogy nem adja olcsón a bőrét. Minden erejével belecsimpaszkodott hát a hozzá legközelebbi ujjba, a férfi a háznál pedig üvöltve követelte tőlem, hogy hozzam már a létrát,* hogy visszatehesse a derekasan küzdő papagájt a kalickájába. Le a kalappal előtte, és biztos elhajítottam volna a rohadt dögöt, nemhogy még létrán hurcolásszam meg kalickába próbáljam betuszkolni, miközben a kezemet marcangolja.

Csillagmüzli pedig már két fokot lejött a lépcsőn. Aztán visszaszaladt.

* A kalicka egy olyan magas polcon van, hogy kislétra kell hozzá.

2 komment

Ne nyúlj hozzá, megharap!

2017.03.09. 13:48 dívamacska

Vagy megkarmol, vagy megnyal, vagy elkapsz valamit. De biztosan árt neked. 

Nálunk az oviban van például egy macska. Nem az ovié, szemben lakik, de annyira társaságkedvelő állat, hogy folyton az ovi előtt vagy az udvarán lebzsel, és szabályosan leszólítja a népeket egy kis simogatásra. A bundája csillog-villog, van nyakörve és kifejezetten kis termetű állat, egy szóval, messziről ordít róla, hogy nem egy betegségektől szenvedő kóbor jószág, és nem is a cakkozott fülű, félszemű, bivalyméretű, kisebb kutyákat keresztben lenyelő vad kandúrok sorát gyarapítja. És mégis, szinte minden alkalommal van legalább egy anyuka*, aki gyakorlatilag a gondolattól is pánikba esik, hogy a gyereke megsimogatja ezt a macskát**, és már messziről ordít neki, hogy nehogy hozzáányúúúlj! Rángatja el a kölykét, aki barátkozna az állattal, fúj, megkarmol, koszos leszel, elkapsz valamit! Meneküljünk!

Én nagyon sajnálom ezeket a gyerekeket. Az állatok hihetetlenül sokat tudnak nyújtani, és ezek a szülők azt ültetik el a gyerekük fejében, hogy az állat egy potenciális veszélyforrás, egy rosszindulatú, mindig ártani készülő gonosz, aki a legjobb esetben is valami halálos kórral fertőzi meg a hozzáérőket. (Pedig lenne rá egy nagyobb összegem, hogy az emberek sokkal többet ártanak egymásnak, és sokkal több betegséggel fertőzik meg egymást, mint az állatok.) Ott vannak például a sógornőmék, akiknél négyből három gyerek fóbiásan retteg a kutyáktól, a negyedik csak azért nem, mert még túl kicsi hozzá, de szerintem max egy év, és eltanulja ő is. Teszik mindezt úgy, hogy soha egyiket sem harapta meg kutya, szerintem életükben hozzá sem értek egyhez sem. De egész életükben azt szívták magukba, hogy az állat egy felesleges, koszoló, veszélyes izé és az anyjuk jó sokszor el is szokta mondani a fülük hallatára, hogy hát igen, sajnos, az ő gyerMekei (brrr!) rettegnek a kutyáktól... Hát nem csoda. Én meg kurvára kezdem már unni, hogy egy kész tortúra beengedni őket a házba, hogy képtelenség megrendezni egy családi összejövetelt a kertben, mert a gyerekeik hisztériás rohamot kapnak, ha a Szetter tíz méternél közelebb kerül hozzájuk. A Szetter! A világ legszelídebb kutyája! Hát én előbb harapok meg bárkit, mint az a kutya. Kinek jó ez, most komolyan?

Nem kell szeretni az állatokat, nem kötelező tartani egyet sem. De úgy beállítani őket, mint veszedelmes szörnyeket, az egész egyszerűen szemétség a gyerekkel szemben. Nem csupán megfosztja annak a lehetőségétől, hogy megismerje az állatokat, és maga dönthesse el, érdeklik-e őt, de teljesen felesleges problémákat kreál - a környezet számára is - és alaptalan félelmeket ültet el benne. Erősen gondolkozom rajta, hogy elmegyek a falig, és többé nem leszek hajlandó megkötni a Szettert, aztán meglátjuk, mi lesz.

* Nem szeretnék hímsovinisztának tűnni, de az állattól pánikolást én még csak nőktől láttam. 

** Igen, vannak allergiás gyerekek. De egy olyan gyanúm is van, hogy az a kisebbség.

21 komment

Családom és egyéb

2017.03.06. 21:39 dívamacska

És azt mondtam már, hogy most már törpenyulunk is van? Egy miniteddy, kosorrú, lógófülű állat, akinek a frizurája egy az egyben olyan, mint David Bowie-nak volt a Fantasztikus labirintusban, Koboldkirályként. Az állatorvosnál* látta még a férfia a háznál a papírt, hogy a régi gazdái új gazdát keresnek a nyúlnak. Rögtön nagyon megörült neki, én meg rögtön nagyon nem,** úgy összevesztünk ott helyben a pultnál, hogy a recepciós csaj nem győzött hova nézni, végül én elviharzottam, hogy akkor inkább busszal megyek. Néhány óra gondolkodás után azt szabtam feltételül, hogy akkor jöhet a nyúl, ha szobatiszta. Az volt.

Az első utunk az orvoshoz vezetett vele (where else?), mert annyira elhanyagolt volt, hogy háromcentisek voltak a karmai és nem látott ki a szőrtől. A fazonírozás után nagyon megélénkült, roppant cuki, fent lakik az emeleten, a ketrece ajtaja mindig nyitva, jön-megy, kifejezetten társaságkedvelő, lop a gyerekek almájából és ügyet sem vet a macskákra, akik mijafaszez tekintettel a pofájukon laposkúszásban keringenek körülötte***, ha pedig megfordul, hanyatt-homlok menekülnek. A lépcsőn még nem tanult meg lejönni, de szerintem ez is csak idő kérdése. Az eredeti neve Müzli volt, de a Nagy kijelentette, hogy az nem jó név, és átkeresztelte: így lett a nyúl Csillagmüzli. Vagy ahogy mi hívjuk, Csé Müzli.

* Ahová mi hazajárunk, mint tudjuk. Mostanában azért, mert a Raktárosról kiderült, hogy leukózisos, ami gyógyíthatatlan, viszont legalább fertőző, így az összes maradék macskát szűrni, majd oltani kellett (összevissza valami nyolcvan rugó volt a gócpont kúrájával együtt, bagatell összeg), a Raktáros pedig élete végéig csak veseelégtelen macskák számára kifejlesztett gecidrága tápot ehet, amit dugdosni kell a többiek elől.

** Négy macska, egy vadászkutya, egy csőrdegenerációban szenvedő papagáj meg az egyébként is horribilis állatorvosi cehek mellé pont még egy dísznyúl hiányzik nekünk, gondoltam én elsőre. Igazából most is ezt gondolom, de mivel alapvetően én is szeretem, ha sok állat van a házban, túl tudok lendülni ezen.

*** Kivéve Lászlót, aki soha, ismétlem, soha nem megy fel az emeletre, így még egyszer csak találkozott a nyúllal. Szörnyen rigolyás egy állat az is.

Szólj hozzá!

Van a rossz forgatókönyv, és van a még rosszabb

2017.01.17. 22:09 dívamacska

Nem rossz, de most megmutatom, hogyan szorong egy igazi profi. Vannak a reális alappal bíró szorongások, amikről tanult kollégám már értekezett, és van az emelt szint.

Ma este például éppen a vacsorát készítettem a gyerekeknek, amikor a hűtőhöz menet bevillant, hogy ha most belépne az ajtón pár fegyveres, és felszólítanának, hogy félórám van összepakolni egy húszkilós csomagot, azután pedig családostul örökre eltakarodni ebből a házból, mihez kezdenék. Míg a kenyereket kentem, igyekeztem végigvenni, mi kellene feltétlenül. Iratok? Meleg ruha? Az beleszámít a húsz kilóba, amit a gyerekekre húzok? Úristen, és a kutya? Neki be kell tenni legalább egy konzervet, az rögtön fél kiló! Meg a macskák! Csak két hurcolónk van, abba tegyek négy macskát? (Itt bementem a szobába létszámellenőrzést tartani, és rémülten állapítottam meg, hogy a Báró úr nincs itthon, pedig huszonöt perc múlva indulunk.) Végül úgy döntöttem, a macskák maradnak, elég talpraesett állatok, mind tud egeret fogni és madarászni. (Ettől persze elszorult a torkom, hogy hamarosan örökre el kell válnunk.) Mibe pakoljak? A nagy hátizsák, az jó lesz, kábé meg is telik a húsz kilóval, aminek az összetételéről még mindig nem egyeztem meg magammal. Aranyunk nincs, se semmi eladható és könnyen vihető. Egyre nyugtalanabbul készítettem a kaját, nem lehetek ennyire béna, hogy nincs előre bekészítve egy menekülős bőrönd, pedig hányszor megfogadtam, hogy készítek túlélőcsomagokat az autóba meg a házba, meg mindenhová, szidtam magam.* Ekkor hirtelen egy még rémesebb lehetőség jutott eszembe: mi lesz, ha menet közben elkeverednek mellőlem a gyerekek? Szerencsére van itthon alkoholos filc, felírom a karjukra a számomat. Mintha érne bármit is, amikor apokaliptikus összeomlás van, jutott rögtön eszembe. Láttam őket lelki szemeim előtt, amint kétségbeesetten, elveszetten sírnak, körülöttük kavarog a menekülő tömeg. Helyben vagyunk, gondoltam, itt a "kedvenc" parám, a világ összes gonoszának kiszolgáltatott gyerekeim, én pedig tehetetlen vagyok, nem tudom megvédeni őket.

És folyton ez megy. Ha kivégeztem a hétköznapi szorongásokat, amiket az adóbevallás, a munka, az építkezés, az elkerülhetetlen halál, a betegségek, az életközépi válság és egyáltalán bármi, aminek cseppnyi köze van a realitásokhoz, tud kiváltani belőlem (ez az ébren töltött időm jelentős részét le is fedi), máris eszembe jut egy olyan, minden alapot nélkülöző horrorforgatókönyv, amit nem lehet ép ésszel kibírni. Kényszergondolatokban kurva nagy vagyok, ez nem sokat segít sajnos a szorongásaimon. Nagyon rossz ám minden alkalommal úgy állni a leeresztett sorompó előtt, hogy amikor elmegy előttem a vonat, én csak arra tudok gondolni - mit gondolni, látom magam előtt! -, hogy egyszer, egy, vagy öt, vagy tíz év múlva elcsapja az egyik gyerekem.

Ahhoz képest egész flottul menedzselem a hétköznapokat, szoktam néha könnyednek is érezni magam. (Ilyenkor hirtelen megértem, miért van annyi nyugtatófüggő a világban.) De talán csak azért, mert egyrészt szinte mindent meg lehet szokni, másrészt meg már rég megbékéltem vele, hogy vénségemre teljesen megtébolyodok, és utolsó éveimben egy párhuzamos világban bolyongok majd elveszetten. Legalább nem fog feltűnni, hogy nulla forint nyugdíjat kapok.

* Igazából azért nem készítek, mert attól tartok, azzal tényleg kontrollt veszítenék.

8 komment