HTML

marsbéli krónikák

Friss topikok

  • HoldViola: Régen jártam nálad, így csak most olvasom, mélyen egyetértek, és sajnos átérzem, én ugyanígy járta... (2018.03.25. 21:49) Welcome to the machine
  • dívamacska: @zsuzska169: Csak most láttam, amit küldtél. Ez az ember remekül ismeri a macskákat:-) (2017.12.16. 11:18) Black Friday
  • Raven1975: A sírás környékez, szegény pára, mennyire lehet sajnálni. Évtizedeken keresztül hazugságban élt, c... (2017.11.20. 21:51) WTF?
  • Untermensch4: @John Doe3: "nem a kutyákkal van feltétlenül baj (bár néha azokkal is), hanem a kutya-gazdája rend... (2017.03.27. 15:16) Ne nyúlj hozzá, megharap!
  • tapsiful: Nálunk a hullámos papagájban volt annyi életösztön, hogy amikor atkás lett, és undorító dolgokkal... (2017.03.24. 17:11) Kölcsön retriever, meg a többiek

Címkék

2004.02.20. 15:39 dívamacska

Hosszú évek óta keresem a választ az emberi viselkedés eme furcsa elhajlására, mely legalább olyan megmagyarázhatatlan számomra, mint amilyen értelmetlen. Vidéki egyetemre járván éveken keresztül figyeltem az utasok egy tipikus csoportját a vonaton. Mindenki, aki rendszeresen utazik Debrecenbe, tudja, hogy Hajdúszoboszló és Debrecen között kb. 15 perc az út. Nem kell hozzá sokéves tapasztalat, hogy hamar rájöjjünk, bőven elég akkor elkezdeni készülődni, mikor a vonat már a városban jár, még így is kényelmesen le tudunk szállni. Csakhogy! Arra a megállapításra jutottam, hogy sokak számára a tapasztalat mint olyan, nem létezik. Ezek a lények (arra is gondoltam, talán ufók) abban a pillanatban, hogy Szoboszlón megmozdul a vonat, pánikszerűen felugranak - már előtte is látszik rajtuk a feszültség, kéne már készülődni - pillanatok alatt összepakolnak, kirohannak az előtérbe és 15 hideg percen át fagyoskodnak az ajtó előtt Debrecenig. Cselekvésük annyira kényszeres, hogy még azt sem képesek elviselni, hogy a helyükön várjanak, kétségbeesetten és konok kitartással kinyomakszanak az előtérbe még akkor is, ha ott már rengeteg, hasonlóan pánikban vergődő szerencsétlen gyűlt össze. Lerí az arcukról a rettegés, a "jaj-csak-nehogy-ne-tudjak-leszállni" ősi félelme. A tapasztalati tények nem játszanak szerepet a döntéshozatalukban, fel kell tehát tennem a végső kérdést: hogyan maradhattak életben? Nem kéne az ilyen viselkedésnek kihalnia? Mi ebből a haszon? Ezt a típust még fontolva haladónak sem nevezném, de még kiváró, a többiek viselkedésére játszónak sem. Honnan ez a görcs? Mitől félnek? A furcsa az egészben az, hogy - fent részletezett megnyilvánulásukon kívül - semmiféle közös vonása nincs a nyáj tagjainak, koruk, nemük, feltételezett végzettségük stb. alapján. Úgy tűnik, bárkiből válhat leszállási fóbiás. Aki tudja a magyarázatot, írjon. Köszönöm.

3 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://marsbeli.blog.hu/api/trackback/id/tr985333539

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Jody · http://www.yahoo.com/ 2011.07.05. 12:01:09

Haha. I woke up down today. You’ve cheeerd me up!

Makaela · http://www.google.com/ 2011.07.06. 13:55:41

This atrilce keeps it real, no doubt.

Lavonn · http://www.bing.com/ 2011.07.09. 04:17:41

Your article was execlnelt and erudite.