marsbéli krónikák

Szombaton lakodáré. Iszunk, hányunk, belefekszünk. Ez az én akciótervem. Makk Marcié kicsit más lenne. Amennyire emlékszem népnevelő kis műsorára és kisdobosjellemére, ő így bulizna: a templomi szertartás alatt szigorúan huzatmentes helyen állna, kisterpeszben, néha kicsit rugózna, hogy serkentse a vénás keringést az alsó végtagjaiban. Evés előtt pisilne és kezet mosna szappannal háromszor (párhuzamos történetvezetés: én ekkor már részeg vagyok). Minden falatot pontosan 25-ször rágna meg, vagy ahányszor helyes, én ezt sem tudom, de nem is kell, mert mint említettem, én ekkor már részeg vagyok. Kaja után kiosonna fogat mosni, szigorúan legalább öt percig sikálná a makkfogait. Természetesen ügyelne a megfelelő folyadékfogyasztásra is, na ebben megegyezünk, csak a választott folyadékok minőségében van ordító különbség: én mindent iszok, ami alkoholos, ő meg meggy márkát iszik, mert azt ismeri (meg reklámozni kell a szocialista gazdaság termékeit). Természetesen táncolna is, Makk Mancival vagy hogy hívták, nagyon bénák lennének, kettőt jobbra, kettőt balra, forgás erre, csissz, forgás arra, csossz. Önhibáján kívül beleütközne a táncparketten egy ordenáré részeg picsába, aki már a világ legjobb táncosává itta magát, ezért trágár modorban kikéri magának az inzultust. Szegény Marci eszköztárát nem az ilyen alpári helyzetekre építették, ezért sokkot kap és hazamegy, úgyis az az egészséges, ha éjfél előtt lefekszünk. Bármibe lefogadom, hogy lesz ott egy ilyen Makk Marci, és én bajuszt fogok vele akasztani. Mindig ez van. Aztán másnap felidézem a riadt kis szemüveges arcát, meg amiket mondtam, és mindig nagyon szégyellem magam, csak ezt a szegény kis marcik sose tudják meg. Bocs marcik, előre is (meg vissza is).