marsbéli krónikák

Tegnap felvételiztem. Úgy megörültek nekem, mikor kiderült, hogy konyítok némileg a dologhoz, és nem a papír kell, hanem tényleg érdekel ez az egész, hogy gyakorlatilag ott helyben megígérték, hogy felvesznek, és majd mindenben segítenek, épp csak állást nem ajánlottak. Szép dolog a lelkesedés. A jövendő osztálytársaimat elnézve csüggedés vett rajtam erőt, nyomi volt az összes, egy lányt kivéve, akivel váltottam pár mondatot, a többivel természetesen nem álltam szóba. Két nő rögtön megrendezte a csak nőkre jellemző nagy és hirtelen összebarátkozós jelenetet, talán a budira is együtt mentek, hozzájuk csapódott egy előnytelen külsejű fiatalember, akin látszott, maga sem hiszi, hogy sikerült két lánnyal pikk-pakk összemelegednie, ezért lelkes volt és 'szellemes', időnként körülnézett, mindenki látja-e, mekkora hódító és jófej is ő. Mind láttuk. Hogy a többiek mit gondoltak, nem tudom. Én nem ülök velük egy padba, az ziher, egyedül az aggaszt, hogy pont az ilyen típusúak szoktak minden órán ott lenni, és jegyzetelni. Ez még kínos lehet a vizsgaidőszaki jegyzethajkurászáskor.