marsbéli krónikák

Itt a tavasz, minden macska ki akar menni. Pál már nem húzza sokáig a lakásban, jövő héten kiköltöztetem, aztán végre szegény állandók is kimehetnek a tetőre. Most még nem nyitom ki nekik az ablakot, Pálban semennyi félelemérzet sincs, rögvest leesne. Ezért most…

Én nevettem.

Ő befesti a hajamat, én levágom az övét. A dolog többesélyes: vagy mindketten sírva bújunk a takarónk alá, de előtte persze jól összeveszünk, hogy mit műveltél a hajammal, te állat, vagy mindketten csinosan és vonzón elmegyünk szórakozni (erre látok a legkisebb esélyt), vagy…

Mellesleg Pálra haragszom, mert mikor felvettem, hogy kiengedjem a vízóraleolvasót (együtt kerestük a lakásban a vízórát, képzelem, miket gondolhatott), akkor ő úgy gondolta, hogy köszöni, mégis inkább leszállna, és fordultában sokkarommal elrugaszkodott rólam. Rendesen vérző…

Nem mintha Pált megrázná a bánásmód, amiben részesül.

Hát, kíváncsi vagyok, milyen anya lesz a Dívamacska, mert szegény Pált példának okáért ököllel veri, ha élhetek ezzel a képzavarral, pedig Pál még kölyök.

Döbbenten szembesültem a tévé előtt Az átok című új horror reklámjával. Magam nagy horrorrajongó vagyok, függetlenül attól, hogy rettegek tőlük, adott esetben hetekig nem merek egyedül lenni otthon, ami némiképpen bonyolítja az életet, de azért a Vészhelyzet után ilyen…

Nem akarok elmenni tornázni, nem, nem! Lassan szétfolyó zsírsejtjeim tömegében gubbasztani a tévé előtt, és egy sörrel a kezemben röfögni, az azért mégiscsak kellemesebb, nem? Nem látom be, minek erőlködnék.

Ez a Pál, ez valójában kutya. Biztos. Kíváncsi vagyok, hogyan fog kijönni Frankenstein kutyájával, aki szegény minden macskával megpróbál barátságot kötni, de mindig otrombán elutasítják (néha meg is verik).

Darvadozok. Fél percenként eresztem búnak a fejem (jaj, megdögleni egyedül, jaj, jaj, sipák, nyifog-nyifog), majd másodpercekkel később hepciásan kiegyenesedem és körbetekintek: a ti kurva anyátok! A ti alatt fakultatíve bármilyen csoportot érthetünk, de akár egyes személyeket is.…