marsbéli krónikák

Mindig röhögnöm kell A Nagy Könyv plakátján, ahol arra nem voltak képesek, hogy helyesen írják le A Mester és Margarita címét. Kultúra, ne. Öt szó van a plakáton, azt is elkúrják. Valamit még akartam, csak persze nem emlékszem.

Elképesztő, hogy kettő darab rozsdafarkú mekkora ordibálást képes rendezni a gangon. Úgy óbégattak, hogy végül ki kellett rájuk szólnom, hogy most aztán már elég legyen, mert nem tudok dolgozni. Remélem, egy szomszéd sem látta, amint rendreutasítok két madarat.

Mellesleg jegyzem meg, súlyosan csalódtam a lengyel férfitársadalomban. Míg szebbnél szebb nők mászkáltak fel és alá, sehol nem láttunk egy igazi szép szláv istent, csak gyíktesű, alacsony kis nyivászták korzóztak a gyönyörű nőkkel. Egyszer mondjuk félórára szerelmes…

Apropó, el is feledkeztem az apokalipszisről. Emlékeztetném az asszisztensemet, hogy több hetes késében van egy bizonyos nélkülözhetetlen listával, szóval 24 órán belül prezentáljon, különben a sor elején fog állni a pokol kapujában. És ezt nyugodtan veheti fenyegetésnek.

Nehéz szívvel meghoztam a döntést: a Dívamacska vendégségben marad, amíg nem költözünk saját lakásba. Szegény utált egész nap egyedül bezárva az albiban, most meg kijár a kertbe, fiúkkal ismerkedik és jól érzi magát (a vendéglátója szerint kurválkodik), szóval nem viszem…