marsbéli krónikák

A Dívamacska héttől kilencig üvöltött, hogy adjak neki reggelit, én ugyancsak héttől kilencig ki-ki üvöltöttem a paplan alól, hogy nem adok, bírja ki, kussoljon már, egyszer alhatnék kicsit tovább. Most, hogy hamarosan indulnom kell, a konvektoron alszik. Néma csendben.

Mikor tegnap hajnalban hazabotorkáltam, és gyanútlanul elkezdtem ágyazni, egyszer csak látom ám, hogy az ágy alól előmászik a nagy fekete-fehér kandúr, és elkocog a menyétajtó felé. Nem rohan, menekül vagy iszkol, ahogy ilyenkor illenék, hanem méltatlankodó testtartásban…