A genetikusok is emberek, nyilván sokan vágynak közülük nagy felfedezésre, és az ezzel járó hírnévre, vezércikkre a Science-ben, menő agyasokkal smúzolásra a konferenciákon, na meg az sem lenne utolsó, ha sok lóvé is járna mindezzel. Én olyan témát kínálok kutatásra, ami - siker esetén - garantálja mindezt: javasolt kutatási témám pedig nem más, mint a szombatszenzor* genetikai hátterének felderítése, és a felelős géne(ek) kilövése a picsába. Talán nem túlzok, ha azt mondom, némi Nobel-díjjal is kecsegtet a dolog, mert az orvosi és élettani Nobel-díjat odaítélő bizottságban ülőknek is jó eséllyel vannak gyerekeik, és nagy valószínűséggel emlékeznek számos olyan mulatságos esetre, amikor szombat-vasárnap reggel fél hatkor gutaütötten hallgatták a fejükre szorított párna alól a már vidáman magyarázó kölyküket, aki egyébként minden más napon szigorúan csak hét után ébredt.
* A csecsemőkben és kisgyerekekben működő, az életkor növekedésével lassan mind jobban visszafejlődő képesség annak biztos érzékelésére, hogy munkanap vagy hétvége/szünnap virrad-e a családra, mert utóbbi esetben a csecsemő/kisgyerek atombiztosan egy-másfél, akár két órával korábban elkezd kukorékolni, mint hétköznap tenné, amikor a család amúgy is korán kel. A jelenség evolúciós célja nem világos, talán nincs is, talán evolúció sincs, ez esetben viszont itt érhetjük tetten a teremtő végtelen rosszindulatát teremtményei irányában.