marsbéli krónikák

Amióta meghalt a Szembezsolt*, mi sétáltatjuk az ő kutyájukat is, hogy a feleségének kicsit könnyebb legyen. Ez kétemberes meló, mert van ugye a Szetter, meg ez moszkvai őrkutya, ami drabális és 80 kilós, plusz ott biciklizek a Nagy velünk, akit viszünk az oviba, hát nem mindig egyszerű cirkuszosokként vonulni. Szerencsére az Őrkutya fajtája szégyene, ami esetünkben azt jelenti, hogy szelíd és kedves, de nem véletlenül hívja a férfi a háznál kuktafejűnek, konkrétan akkora és olyan alakú a feje, mint egy nagyobb kukta. Amikor nekilódul, és érzem a dübörgést a talpamban, ahogy a közel mázsányi szőrös tank dübörög felém hátulról ötvennel,** frankón a torkomban dobog a szívem, ahogy próbálok félrehúzódni, mert rossz szándék ugyan nincs benne, a tehetetlensége viszont óriási, és hajlamos a hirtelen elhatározott irányváltoztatásokra. Vezettem már én is pórázon, és bizonyos vagyok benne, hogy a leghalványabb esélyem sem lenne megállítani, ha úgy döntene, hogy elindul. Amúgy nagyon cuki.

* Arteriovenózus malformáció miatt, de hívjuk röviden agyvérzésnek. 36 éves volt, három gyerekkel, a legkisebb nincs egy éves. Borzalmas tragédia.

** Vagy negyvennel. Tökmindegy, ugyanúgy eltöri egyszerre mindkét térded, ha elsodor.

Kaptam a Kicsitől anyák napi ajándékot, amit a bölcsiben csináltak: kerek, csillogó, hurkapálcára erősített karton, rajta a Kicsi mosolygós fényképével. Roppantul tetszik neki, mindenhová magával viszi, azzal is aludt. Valamit félreérthetett, mert én még nem nagyon nyúlhattam hozzá az ajándékomhoz, de mindenkinek megmutatja, és elmondja, hogy az az én ajándékom. Roppant cuki amúgy.

A férfi a háznál meg megszabadított tegnap egy jól fejlett rigófiókát a Raktáros karmai közül, így kelhettünk szombaton ötkor rigót etetni, nincsen elég bajom. Roppant cuki amúgy a rigó is, ahogy tátog a kaja után, csak ne kéne ilyen rohadt gyakran etetni. Hogy kell visszavadítani egy rigót a természetbe?

Szóval lett ez az új macska, a negyedik, aki hófehér, és hozzá feltűnően hosszú és bozontos, ún. hópárduc fajta farka van. Roppant elegáns, leszámítva a letépett jobb oldalát, de az majd visszanő lassacskán. Úrias, szépséges külsejének megfelelő nevet is találtunk, báró Simon von Meissenknödelnek hívják, röviden Báró úr, bár tökmindegy, miként ordibálunk utána az udvaron, odakint leszar minket. A Raktárossal eleinte folyvást verekedtek, most már inkább afféle Clyde és Clyde gengszterduóvá alakultak, viszik egymást a rosszba, nem örülök. Mondjuk annak se örültem, amikor verekedtek. A Szetter szokás szerint mohón próbál barátkozni, szokás szerint arcon van fújva és sokat köpködnek rá. 

Mindenesetre megállapítottuk ma délelőtt, hogy a Báró úr fehér bundája remekül érvényesül a kertünkben, jó választás volt. Még egy tiszta fekete macska hiányzik...*

* Nem, nem kell, megtarthatod!

Miután szegény golfpályán talált macskát az előrehaladott karcinómája miatt el kellett altatni, plusz a Raktárosra is rájött a nagyfiúság, ezért gyorsan ki kellett heréltetni, mielőtt bűzbombává változtatja a lakást, tegnapelőtt ismét találtunk egy súlyos állapotban lévő, ellenben gyönyörű, csudaszép hófehér kandúrt. Tippünk sincs, milyen élőlénnyel vagy géppel találkozott, de több négyzetcentiméteres darabokban mélyen húsig hiányzik a háta, és a hátsó lábai is sérültek. Most itt pihen a kályha előtt, miután hazatért az állatorvostól (ahol az elmúlt másfél hónapban gyakorlatilag minden héten legalább egyszer megfordultunk), és két nap múlva még vissza kell vinni. Már látom magam előtt, ahogy vénségünkre ilyen szedett-vedett állatmenhellyé válunk, aminek a kerítésén bedobálják az alomnyi kismacskákat éjnek idején, itt elférnek felkiáltással, a két vén bolond úgyis az állatokra költi a nyugdíját minden pénzét, amit a külföldön élő gyerekeik hazaküldenek, hogy legyen mit enniük.

Hát ezt pontosan így gondolom én is. Hogy aki igazán okos, az matekból penge. Hogy a matematika az alap és a csúcs egyszerre. És ahhoz képest a biológiai tudományok tényleg csak a bohóckodás szintjén vannak. Hogy én a nagy átlagnál valamivel okosabb vagyok*, az egy dolog, de nem vagyok okos úgy, amin én az okosságot értem. Persze sokkal szívesebben fekszem egy sebész, mint egy matematikaprofesszor kése alá, de világéletemben tiszta szívből irigyeltem a matematikus agyú embereket, valahogy úgy képzelem, hogy ők tökéletesen mást és máshogyan látnak a világból, mint a magamfajták. Éveket adnék az életemből, de komolyan, ha egyetlen napig olyan agyam lehetne, mint mondjuk neki; én például, ha megfeszülök, sem tudok elképzelni azonos méretű és szabálytalan eloszlású felületeket a végtelenben, pedig rohadtul szeretnék. Odavagyok a csillagászatért, de mire megyek vele, ha a felvetéseket sem értem, nemhogy a megoldásokat. Szóval nekem az marad, hogy nézem a nesönelen a csillagászos természetfilmeket. 

Persze szokták az ilyen embereket azzal vádolni, hogy érzelmileg bezzeg hullák, az anyjukkal élnek meg nincsenek gyerekeik, és nem is értik, mi lehet ebben a pláne, de én azért valahol megértem, hogy ha olyan az agyad, ami képes befogadni az univerzumot, kurvára nem ragadsz le a szaporodásnál ezen a sárgolyón. Meg azon is elgondolkoztam már, hogy ha lenne előttem egy lehetőség, hogy egy képzeletbeli űrhajó elvinne csavarogni a világűrbe, és láthatnék kvazárokat, idegen bolygókat, vagy akár csak a Szaturnuszt közelről, képes lennék-e magam mögött hagyni örökre vagy hosszú évekre ezt a bolygót. Sajnos, nem lennék képes, ez van. Ösztönlény vagyok, gyíkagyú, ragaszkodom a gyerekeimhez, nem terem nekem csillagközi babér, de még egy szaros Fields-érem se. De legalább okos lennék, hogy tényleg el tudjam képzelni, miről maradok le.

* Többen is állították már, hogy én vagyok az egyik legokosabb ismerősük, ami persze jól esik, csak szerintem ők inkább értelmes, művelt, intelligens, meg ilyen dolgokra gondoltak valójában. Sok könyvet elolvasni azért nem olyan nagy dolog, lássuk be.

Múlt hétfőn elveszett Kutyusi. Igen, AZ a játék. Amelyikkel a gyerek alszik, amelyiket mindenhová magával viszi, akinek a meglétét hamarabb csekkolod indulás előtt, mint a jogsiét, a tárcádét és a lakáskulcsodét. Valószínűleg az óvodába menet veszett el, bár a Nagy állítja, hogy bevitte magával, az óvodában viszont sehol sem találják. Kiplakátoltuk az útvonalat, rimánkodva, hogy hívjon, ki megtalálta. Semmi eredmény. Az IKEA persze már nem gyártja, miért is lenne egyszerű az élet? Találtam viszont egyetlen darabot a vaterán, megmutattam a Nagynak, hajlandó-e elfogadni új Kutyusinak, adnak hozzá ruhákat is, kutyakosarat, meg minden. Beleegyezett. Megvettem, megírtam az eladónak a szitut, persze, hétfőn azonnal küldi, legyen itt karácsonyra. Erre ír tegnap este egy levelet, hogy a lánya mégis inkább megtartja. Nagyon sajnálja. Én is nagyon sajnálom, hogy el kellett ezt mondanom a gyerekemnek, aki számolta a napokat, mikor ér ide az új Kutyusi. Aki beleélte magát, erre ma megint sírva alszik el, és én nem tudom megvigasztalni. Meg azt is nagyon sajnálom, hogy egy gyakorló szülő annyira hülye legyen, hogy csont nélkül elhiszi a kicsi gyerekének, amikor az rámondja egy játékára, hogy már nem kell, add el anya nyugodtan. És anya nyugodtan felteszi a vaterára. Aztán meg sajnálja, és megérti, hogy dühös vagyok. Nem dühös vagyok, fel tudnék robbanni, amiért a kibebaszott hülyeségeddel bántottad a gyerekemet. És tudja a józan eszem, hogy én is a saját gyerekem érdekét nézném, de azt is tudom, hogy eszembe nem jutna meghirdetni egy játékát, csak mert pár hónapja nem játszott vele. És józan ész ide vagy oda, most csak az van bennem, hogy valaki bántotta a gyerekemet, és megszakad a szívem, hogy nem tudok segíteni rajta, és én ezért tiszta szívemből gyűlölöm most ezt a vadidegen embert.

A gyerekek mostanában annyira viccesek, én rengeteget röhögök rajtuk, meg velük is. Sokszor persze csak titokban lehet sírni a röhögéstől, de hogy a picsába ne röhögjön az ember, amikor a Kicsi azzal fogadja a bölcsiben, hogy "Pöcsike megharapott!" és kiderül, hogy egy Öcsike nevű csoporttársa volt a bűnös, ő pedig még tízszer elmondja ordítva mindenkinek, hogy Pöcsike megharapott, Pöcsike megharapott!, köztük Pöcsike apukájának is, aki épp akkor fut be. Javamra szóljon, hogy igyekeztem résztvevő arccal bólogatni, meg sajnálkozni, de rendesen vonaglottam a visszafojtott röhögéstől. És akkor is csak halkan nevethetek, amikor a Nagy fürdés után teljes hangerőn kornyikál a fürdőszobában, hogyaszongya: "Tudom, hogy elrontottam, rémes tettem fááááj..."* De valami szörnyű hangon ám. Cukik mostanában, na.

*Részlet a Jégvarázsból.

Van valami bájos abban, amikor egy magát hangsúlyozottan kereszténynek tartó kormány kizárólag a pénzen keresztül képes közelíteni a szüléshez, a gyerekszámhoz, a családhoz. Ahogy makacsul leszegett fejjel nem hajlandók észrevenni, hogy a gyerekvállalási kedvet nem lehet kizárólag a pénzhez vagy annak hiányához kötni. Ahhoz úgynevezett gyerekbarát társadalom is kell, hahó. Az kell, hogy az élet se kis, se nagy gyerekkel ne legyen egy örökös harc és hátrány. Hogy babakocsival közlekedni ne egy rémálom legyen, hogy legyen elég bölcsi meg ovi, hogy a négy- meg hatórás állásokat ne csak külföldi hírekből ismerjük, hogy senki ne érezze úgy, jogában áll bárkit megítélni az alapján, hogy az illetőnek van-e gyereke, vagy hogy hány van neki. Hogy az oktatásunkról ne a középkor jusson eszünkbe, hogy ne lángoljon fel időről időre a harc a nyilvános helyen történő szoptatásról*, meg ilyen apróságok. Hogy a gyerek ne legyen mindent felforgató tényező, mert annyira természetes, hogy van vagy nincs.**

Meg persze az is kurva sokat számítana, ha már folyton a család szentségéről van szó, maximálisan aláhúzva, hogy a család, az egy férfi + egy nő, plusz x számú gyerek, hogy amikor szóba kerül a fogy a magyar, akkor nem kizárólag a nőket veszik elő bűnbakként. Persze olyan régen szültem már (shame on me), hogy lehet, lemaradtam az emberi szűznemzés feltalálásáról. Mindenesetre talán nem vagyok egyedül, amikor agresszív idegességet érzek a paternalista, atyáskodó megmondóemberek bölcsességeit hallva, amint kifejtik nekem a tutit. Keresztényi értékekre hivatkozva. Aztán meg pénzt ígérnek a szülésért cserébe. Röhögjek-e avagy.

* Nem a csöcslengetős verzióról van szó.

** Nincs kedvem ezt elmagyarázni. Aki érteni akarja, úgyis érti, aki meg fogást keres, annak íme.

Na kérem, a szetter túl van az alapfokú tanfolyamán, ma vizsgáztunk, kitűnőt kapott, rém büszke vagyok rá. Illetve csak voltam, mert amint hazaértünk, és kiszálltunk az autóból, tizenötszöri felszólításra sem volt hajlandó leülni. Teljes értetlenséggel állok a dolog előtt. Talán kis rohama volt. Mindenesetre bennem megvan a lelkesedés, gyakorolunk tovább, tavasszal meg megyünk középfokra. Egyszer még talán neki is lesz szobra, mint Mancsnak.

Basszus, ha ez az ember is koraszülött volt, jobb bele sem gondolni, mekkora benga állat lesz a Kicsiből, már most hajlamosak az emberek az izmait tapogatni, pedig még csak két és fél éves. Mondjuk jó a háznál egy mozgó kredenc, nálunk sok fát kell vágni, meg betonozni is gyakran szoktunk, elkél egy Jászónunk típusú családtag.