marsbéli krónikák

Lehet, hogy rákos a kutyám. Szegény jószág még mit sem sejt, kövér - mint télen mindig - és boldog. Most beszéltem egy specialistával, jövő héten megyünk hozzá. Anyám már azon aggódik, hogy ott tartják-e a kutyát a kórházban, és ha igen, lehet-e látogatni, mert szegény állat biztosan sokkot kap egyedül egy idegen helyen. Igaz, akkor is besokkolt, mikor két éve egy csomó miatt ultrahangra kellett vinni. Olyannyira felháborodott a méltatlan bánásmód miatt - miszerint felraktuk egy asztalra és a hátára(!) fordítottuk -, hogy majdnem megharapta apámat. Ez lett volna az első harapása, ezért rögtön kapott volna két kolbászt. Azért kettőt, mert a családi hagyomány az első harapását a kutyának egy szál kolbásszal jutalmazza, ami kettőre módosul, ha az elsőként megharapott illető egy családtag. Nem tudom, mi lesz szegénnyel, el sem tudom képzelni, hogy úgy mehessek haza, hogy nem fut elém. Most egy kicsit abbahagyom, és kimegyek a budiba bőgni.