marsbéli krónikák

Igen, megtettem. Ordenáré veszekedést követően kiléptem az életéből mint dacos hősnő (igaz, ő meg úgy bebaszta mögöttem az ajtót, hogy csak nyekkent, de ez nem változtat azon, hogy én léptem le). Ez már majdnem egy hete volt, azóta ma voltam először dolgozni. Szombattól tegnapig országos turnén voltam, melynek során a következő dolgokat csináltam: ittam, ittam, ittam és természetesen ittam. Kedden már pasiztam is! Persze elbasztam, mert ahelyett, hogy értékeltem volna, hogy találkozom egy tényleg tetsző, normálisnak tűnő emberrel, jól berúgtam mellette és hazamentem. Már megbántam! Még egy esélyt! (Igen, a kedves olvasó eltalálta: nem adtam oda a telefonszámom, így csak reménykedhetek, hogy filmbéli hős módjára kinyomozza. Nyilván nem fogja. Egyrészt sikerült jól bemutatkozni, másrészt nem úgy viselkedtem, mint akit érdekel a folytatás. Ostoba picsa vagyok, bassza meg, most nagyon felidegesítettem magam). Most döbbentem rá rémülten, hogy itt a tavasz, nekem meg nincs szex az életemben. De a remény hal meg utoljára, bízom a napfény párkeresést és -találást serkentő hatásában. Összegezve: tudom, hogy jól döntöttem, már jó ideje egy döglött lovat próbáltam haladásra nógatni. Azért kíváncsi vagyok, meddig fog tartani ez a lelkesedés.