Hát ezen is túlvagyunk. Azon a bizonyos alkalmon, amit "Az utolsó éjszaka joga" diktál. Mindenesetre nagyon jó volt, mindent megbeszéltünk, meg jót és igen alaposat szexeltünk, halál baráti volt, nyoma sem volt benne az elmúlás miatti sajgó érzéseknek (legalábbis részemről). Gyanítom, fordítva nem egészen ez volt a helyzet, mert reggel még visszafordult az ajtóból, és érezhető szorongással megkérdezte, hogy akkor most...? Hiába, a remény hal meg utoljára. Még jó, hogy a fekete pongyolámhoz színben is illő - lásd elegáns fekete-fehér - macskát tartottam a karomban (aki többek szerint nagyon jól áll nekem és ellentétben a vörös-tarkával, halál arisztokratikusan tud viselkedni), akiből sugárzik az elegancia és a könnyedség, így jobban össze tudtam szedni magam a makogás nélkül kimondandók kimondásához. Azt válaszoltam tehát, hogy vége. Még néztünk utána egy darabig elegánsan, a macska meg én, de fájdalom már rég nem volt bennem.