Ezt egyszerűen nem hiszem el. Bekövetkezett, amitől tartottunk, és a Dívamacska tegnap este kiesett az ablakból. Az utcára. Az első emeletről. És még csak észre sem vettük, nem hallottunk semmit. Túl sok időt nem tölthetett lent, mert hirtelen megérzéstől vezérelve elkezdtem keresni, és legnagyobb rémületünkre, LENTRŐL jött a nyávogást. Elhajítottam a sört meg a szotyit (meccsnézési kellék), levágtattam, és szegény ott állt szétterpesztett, merev lábakkal, mozdulni sem mert, csak nyávogott, mikor meglátott. Minden ízében remegett, majd kiugrott a szíve, de szerencsére nem lett semmi baja, csak az orra horzsolódott le kicsit. Aznap este már nem ment az ablak közelébe, de ahogy ismerem, már ma újra próbálkozik. Felmerült a gyanú, hogy lelökhette valamelyik szomszéd, bár nem hiszem. Azért biztos, ami biztos, ma végigjárom a szomszédokat, megkérem őket, hogy tolerálják, ha néha elsétál az ablakuk előtt egy-egy macska, valamint megdícsérem a kutyáikat, és utalásokat teszek arra, milyen szomorú, ha az ember kedvencét valami baj éri. Sosem tudnék egy állaton bosszút állni, de ezt nekik nem kell tudniuk.