marsbéli krónikák

Az elmúlt négy nap 18 órás munkanapjai eredményeképpen ma tagjaimban ólmos fáradtsággal készültem a reggeli távozásra (csak nem a munkahelyemre? Ó, yes!). De az események ismét a segítségemre siettek, és fepörgettek, megdobtak egy kis adrenalinnal, kösz, élet. A változatosság kedvéért most a tarka macska esett ki az ablakon. Ráadásul ő csavart egyet a helyzeten, mert a másik ablakból esett (vagy ugrott, ez már nem derül ki), így zuhantában megkapaszkodott az alant álló fa ágaiban, le is tört egy jó párat, majd megrekedt egy félúton lévő bemélyedésben a falban. Ez azért volt nagyon jó, mert mikor levágtattunk, hogy megmentsük, kiderült, hogy túl magasan van ahhoz, hogy elérjük, ő viszon kellőképpen rémült ahhoz, hogy ne merjen leugrani, csak keservesen vernyákoljon. Istennek hála építkezés folyik az utcában - mint már említettem - és az egyik srác előzékenyen odajött segíteni a bajba jutott cunciknak. Mivel ő sem érte el a dögöt, bement a melóskuckóba, és diadalmasan visszatért egy repedt pilleszékkel. Csak a szentlélek tartotta egyben a széket a csávó alatt, de még így is csak ujjheggyel érte el a sivalkodó jószágot. Mi a háta mögött tördeltük a kezünket, a Dívamacska az ablakomból óbégatott lefelé, szaporodtak a bámészkodók is. Végül csak elkapta a macska egyik szőrszálát, és annál fogva lerántotta. Minden jól végződött, mostanra viszont visszatért a fáradtság, lassan hazamegyek.