marsbéli krónikák

Tegnap remek taktikát láttam az állatoktól. Én vigyáztam a hengeres kutyakölyökre pár órát, és persze hogy a hengeres kutyakölyök a puszta megjelenésével kiváltotta a macskák felháborodott elutasítását; ráfújtak, és kilátásba helyezték a durva testi fenyítést a további ismerkedési kísérletek esetén. Szegény jószág elbátortalanodott, főleg, hogy egyszer már kapott az arcába egy vín kandúrtól, szóval tartotta a tiszteletteljes távolságot, ennek ellenére egyszer csak azon kapta magát, hogy a két gengszter beszorította őt egy sarokba, és noha - a felszínes megfigyelő számára - lomhán heverészve figyelgették, ő nem mert kijönni. Néha vakkantott, lefeküdt, felállt, nem tudta, mihez kezdjen, de a gengszterek bátorsága is megkopott, nem mertek közelebb menni, bár majd megvesztek a kíváncsiságtól. Az idegek harca, gondolta montag, aki az ágy széléről vigyázta fel az eseményeket, most mi lesz? A jószágok zseniális megoldása: mindenki lefeküdt a padlóra, és két percen belül húzták a lóbőrt. Ha túl nagy a feszültség, aludni kell. Világos. Kár pattogni.