Mélységesen szégyellem, hogy két napra megadtam magam az abnormális és ostoba elvárásoknak a testsúlyomat illetően. Istennek hála, idejében észbe kaptam, ezért tudatom minden soványságot követelő fórummal és "a saláták remek eledelek, és nem igaz, hogy éhes maradsz tőlük" típusú mondatokkal dobálózó trendi magazinnal, hogy remélem, mielőbb belepusztulnak a létformájukba, és annyi kékeres lófaszt kívánok a seggükbe, ahány nőben szorongást keltettek kártékony igehirdetésükkel. És Norbi meg a többi fűzabáló is bekaphatja; nem, sportolni sem fogok, nyár van bazd meg, 40 fok, kész életveszély minden mozdulat. Hagyjanak engem megrohadni a zsírsejtjeim tömegében, az utcára úgysem tudok kimenni, mert egy nadrág sem jön rám, de már nem is akarom, úgyis kővel górálnának, és azt kiabálnák, hogy dagadt, dagadt! Ha valakit zavar a seggem, jöjjön oda, mondja meg, kitolom mindkét szemét. Most pedig kimegyek zabálni, kétoldalt fog folyni a pörköltszaft a szám szélén, le sem törlöm. Vastag szelet kenyerekkel fogok tunkolni, aki pedig még egyszer kiejti a száján a kolszterin szót, izibe kettétépem.