marsbéli krónikák

Lefele menet egy idióta vett fel minket, aki folyamatosan arról beszélt, hogy mennyi nőt dugott meg, és miért baj az, ha két "felesége" van, bírja ő azt, különben is x gurigát tesz zsebre egy hónapban (én speciel nem tudtam, mennyi egy guriga, szóval semmilyen hatást nem tett rám a bejelentés), majd célozgatott egy hármasban töltendő kellemes borozgatásra, amire részünkről mély kuss formájában érkezett a válasz. Javasolta továbbá, hogy szerezzünk szponzort, hogy vehessünk szép ruhákat meg mindenféle szart, és arról faggatózott, hogy manapság mit keresnek a nők a férfiakban, végül megtudhattunk, hogy a 80 kilós nők a legjobbak az ágyban. Nagy kő esett le a szívünkről, hogy a szarabbik kategóriába tartozunk. Leérkezvén irgalmatlanul berúgtam, tettem mindezt azután, hogy barátnőmmel az élő istenre esküdöztünk - és ez így is van -, hogy a szervezetünk már régóta nem kívánja a rövidet, hónapok óta nem is ittunk ilyet, nem is szeretnénk, na jó, egyet. Ezek után számolatlanul döntöttem befelé a bechereket a szintén számolatlanul vedelt fröccsök mellé, majd pillanatnyilag jó ötletnek tűnt elindul hazafelé egyedül. Szerencsére rutinos gyerek vagyok, így sikerült, de asszem rátettem a távra vagy két kilométert, mert az ökörhugyozás az én hazasétálásomhoz képest nyílegyenes vonal. Hazaérkezvén képtelen voltam kinyitni a lakásajtót, egy dolog, hogy iszonyú nehéz volt bármelyik kulccsal eltalálni bármelyik zárat, de egyik kulcs sem nyitotta egyik zárat sem. Már majdnem bőgtem, mire bejutottam. Végül hányással zártam a napot, és ugyancsak azzal indítottam a következőt. Most egy időre ismét inkább a kultúrának és a művelődésnek szentelem magam.