marsbéli krónikák

Ma Malvin napja van. Az majdnem Marvin.

Ismét hentereghetek egyedül a mindig-hideg-a-másik-fele franciaágyban. De most egy csöppet sem zavar. Öreglányosan fogok élni; befejezem a kirakómat, konok kitartással macskát idomítok, tartok egy nagygenerált (alvás, arcpakolás, manyikűr stb.), vidám filmre megyek, leviszem…

Reggel eszembe jutott, mikor még az egyetem alatt, egy otthon töltött hétvégén, az akkori pasim - mellesleg az egyetlen, akit anyám nagyon szeretett - kinyitotta a szemét vasárnap reggel, végiggondolta a hajnali részeg és lármás hazaérkezést, valamint az ezt követő, szintén…

Tarááám! Csapó kettő (Három? Négy?): Szabad ember vagyok! Szabad ember vagyok!

Egyetelen, egyetlen percre tettem le a - kedves ismerős által egyébként kigúnyolt - szép lila szaténtáskámat az ágyra, és az a Kibaszott Dög (na vajon ki?) szétkarmolta, meg hatalmas lyukakat harapott bele. Mire visszaértem a szobába, már el is hagyta a terepet, csak szegény…

A gesztenyék egyébként úgy kerültek hozzánk, hogy lakótársam a kis patkányainak (már iskolás patkánykákkal dolgozik) akart belőlük játékokat vagy mit csinálni. Aztán persze ebből se lett semmi, így a Dívamacska széthordta a készletet. Fut az egész ház.

Nagyon fáj a bal szárnyam, kurvára elfeküdtem.

A vadgesztenye mondjuk nem az a kifejezetten finom vagy laktató túlélőcsomag egy macskaféle állatnak, de ha mi túl akarjuk élni, az a jó, ha őt jól tartjuk, több lesz rajta a hús. Sajnálom cicus, de ez egy ilyen kemény világ. Mikor a terminátorok talpa alatt emberi koponyák fognak…

És felfedeztem, hogy a Dívamacska nagy rakás gesztenyét halmozott fel a bejárati ajtó mögött. Vajon háborús időkre készül?

Azért igazándiból örülök ám, hogy megint van kivel zsörtölni. És reggelizett is.