marsbéli krónikák

Első éjjel új helyen, vaktában széttologatott cuccok visszataszító halmai között kapart fészekszerű mélyedésben, persze az a rohadt dög állandóan zaklatott meg dorombolva törleszkedett, még azért is fel kellett kelnem, hogy kihajítsam a konyhába, de akkor meg nyávogott. Reggel nem találtam egy tetves felsőt, ami nem téli, bezzeg az összes lepedő és törölköző teljes számban előkerült, eltűnődtem, ne azokban menjek-e, tekintve a helyzet totális reménytelenségét. Pont mire indultam volna, a Dívamacska felszaladt a konyhaajtón a felső ablakba, és ott helyet foglalt, majd kényelmes nézelődésbe kezdett. Bemutatkozandó tehát a szomszédságnak, székre álltam a gangon, és ékes szóval csalogatni kezdtem a nyomorultat, nyilván le se szarta, otthagyni meg nem mertem, mert ha kifelé ugrik le, nem tud visszamenni a lakásba. Már két kézzel cibáltam, ő meg nyilván kapaszkodott teljes karomkészlettel, izomból, de végül én győztem. Rázártam ajtót, ablakot, most valószínűleg óbégat.