marsbéli krónikák

Tegnap este pár kancsó bor mellett végighallgattam Voltpasi esküvőjének részleteit. Mivel szerénységem még mindig előkelő helyen tanyázik a gazdája halállistáján, engem természetesen nem hívtak meg, sőt öcsémet sem (ha a pina összegyűjti a pénzt a bérgyilkosra, valószínűleg az egésaz családomat kiirtatja). Volt mondjuk olyan meghívott, akin csodálkoztam, hogy ott lehetett, de ennek valószínűleg az az oka, hogy gazdi nem tudta, hogy Voltpasi őt is megdugta. Azon röhögtem a legjobban, hogy mikor a barátok megunván a szar hangulatot távozni készültek, az ifjú asszony nekiugrott egyiküknek, hogy mégis hogy képzelték azt, hogy ideállítanak tizen egy nászajándékkal, mikor ő világosan megmondta, hogy pénzt akar. Voltpasi már árulja a lakását, amit jól belevisz a házasságba, a gazdája gyorsan szül egy gyereket, két éven belül elválnak, lakás elúszott, gyerektartás maradt. Ez az öcsém forgatókönyve, és jó esély van rá, hogy bejön. Sok boldogságot, te szerencsétlen barom!