marsbéli krónikák

Na, szétkapom a gépet. Adásszünet.

Istenem, de rosszul vagyok. Kell nekem a kölztözés közepén elmenni egy lagziba. Most hogyan folytassam? Ha szétnézek, inkább csak leülök, és elszívok egy cigit. De rohadtul fáj a tüdőm is. A hangom mint egy kátrányosvödör kongása. Megint ordibáltam emberekkel. Innom kell…

Nagyszerű dolog a költözés. Indításnak fennragadtam egy szekrény tetején, de felfelé másztomban előbb még arconrúgtam szegény kolleganőmet, aki a széket tartotta. Persze teljesen feleslegesen másztam fel, mert hiába hasaltam le és nyújtózkodtam inamszakadtáig a szekrény mögé…

Sokszor pedig megijeszt, hogy nekem ez volt a csúcs, és azóta csak lefelé van. Nem szeretném, de egyelőre nagyon úgy állnak a dolgok.

Több mint két éve nem láttam. Ha holnap összefutnánk valahol az utcán, nem kizárt, hogy köszönés nélkül esnénk egymásnak egy motorháztetőn. És húsz év múlva valószínűleg ugyanez történne. Néha hiányzik.