marsbéli krónikák

És igazából nem azért vagyok dühös, mert fizetnem kell a banknak. Egyetlen pillanatig sem feltételeztem, sőt, nem is várom el, hogy jótékonyságból adjanak nekem pénzt, naná, hogy keresni akarnak rajtam, ebből élnek. De ha egyszer vették volna a fáradtságot, és magyarul beszéltek volna a konkrét összegekről, ha azt mondták volna, hogy figyelj öreg, van ez a kezelési költség dolog, ami neked évente kábé ennyibe fáj, és tudjuk, hogy lopás, de mi diktálunk, te viszont eldöntheted (mert eldöntheted), hogy havonta vagy egyben fizted, akkor magamra vessek, ha az éves fizetést választom, most meg itt állok pénz nélkül. De nem, sunyultak, negyven oldalas apróbetűs dokumentumokkal terrorizáltak, majd mikor megpróbáltam áttérni a havi fizetésre, közölték, hogy persze, lehet, harminc rugó, tessék a pénztárhoz fáradni. Nem tudom nem feltételezni a szándékosságot e mögött, nyilván nem én vagyok az egyetlen, akinél éves fizetésre állították be a bulit, ezzel is lehet keresni, mikor a sok sötét, pénzügyet nem végzett, a hitelfelvételtől kikészült ostoba bunkó rádöbben, mit is kell egy összegben kifizetnie, és menekülne. És hadd ne kérjek elnézést, amiért könnyen átverhető vagyok e téren: csak egy szar biológus vagyok, meg lusta is, mert két labor között nem végeztem el a számvitelit, de magyarul remekül értek, és hülye sem vagyok, lehetett volna úgy szólni hozzám, hogy legalább kérdezni tudjak, ha nem értek valamit. Én is el tudnám mondani a bankosoknak, hogy egy héten belül halottak, úgy, hogy nem értenék ki belőle a lényeget, és még örülnének is a jó hírnek, de nem tenném meg, mert nem vagyok köcsög. Nem használnám ki, hogy csak egy szar bankos, én meg tudok jó sok latin szót meg betegséget. De kurva mérges vagyok.