marsbéli krónikák

Megnéztem a Transformers, és be is válogattam életem legszarabb filmjei közé. Félreértés ne essék, nem számítottam másra, mint zúzásra, de az is szar volt. Egy dolog, hogy a felegyenesedett transformerek úgy néztek ki, mint A gyűrűk urában az entek tanácsa, mikor megbeszélik, hogy a hobbitok nem orkok, csak nem volt lassan lobogó szakálluk. A szét- meg összeszerelődős részek okék voltak, csak az nem megy a fejembe, hogyan tudták a fényezést is ilyen gyorsan változtatni: az egyik percben még ütött-kopott autó vagyok, a másikban már csillogok-villogok, ez kurvára nem okés. Az is feltűnt, hogy a legnagyobb zúzás után sem tört be sose a szélvédőjük, pedig azt a mellkasukon hordták. Na és a végén a megható jelenet, ember és gép örök barátságáról (persze, haha), mikor a sárga transformer kitalálja, hogy ő inkább itt marad a kiscsóka mellett, és örök életére egy szar kocsi lesz, giga harci robot helyett, nohiszen. Majd ha családi autóvá avanzsálsz öreg, és a neveletlen amerikai kiskölykök beletapossák a rágójukat meg a happy meal menüt a kárpitodba, megbánod még ezt, az nyolc. (És ne feledjük, hogy minden családban van legalább egy gyerek, aki hány az autóban.) Szóval szerintem a második rész azzal fog indulni, hogy egy megtört és megöregedett transformer elbúcsúzik ember barátjától, és sebesen visszatakarodik az űr sötétjébe.