marsbéli krónikák

A komplett vasárnapomat méltatlan kibaszásnak érzem az élet részéről. Felháborít, hogy miután szombaton összesen kettő sört és három vicét (ami ugye majdnem víz) ittam, és színjózanul értem haza, a vasárnap reggeli első programom valamilyen rejtélyes okból mégis a hányás volt. Ezután minden erőmet összeszedve és a hasogató fejfájás miatti könnyeimet legyűrve kivergődtem a vidéki birtokra, ahol saját lábamon kellett magam az állomásról hazavonszolni, mert apám - mikor máskor, mint ilyenkor - külföldiben. Majd mikor hazaértem, az öcsém elémlökött egy húsz oldalas angol nyelvű leírást valami spektrofotométerszerű, de mégsem az gépezetről, hogy fussam már át légyszi, és prezentáljam a lényeget, de tíz perc alatt, mert sürgős. (A feladat végrehajtását a szellemi funkciók totális hiánya mellett a szem nyitvatartásának szinte teljes korlátozottsága is nehezítette.) Elképesztő élni akarásom az egyetlen magyarázat arra, hogy egyáltalán megértem az ebédet, majd acélos szervezetemnek és az anyai húslevesnek (a világ legnagyobb találmánya) köszönhetően este hatra már vissza is nyertem annyira az erőm, mely végül elegendőnek bizonyult a visszavergődésre. Valami karma lesz a háttérben, bár elképzelni sem merem, mit követhettem el.