marsbéli krónikák

Amióta a Dívamacska béna hadfi lett, és csak lefelé tud menni a tetőről, de visszaugrálni már nem, viszont a seggén semmi szín alatt nem maradna, jobb híján beköltözött a földszinti Gabi erkélyére, onnan nézelődik az asztalról, vagy szunyókál egy pulóveren a sarokban. Ha enni akarok neki adni vagy csak kezd leégni a bőr a pofámról, amiért a macskáim állandóan a szomszédok vérét szívják, kiállok a gangra, és lekiáltok a Gabinak, ha épp az erkélyen cigizik, hogy ott-e az állat, mert ha igen, lemennék érte. És akkor lecsattogok, a Gabi meg átnyújtja a korlát felett a berzenkedő Dívamacskát, akit felhurcolok, megetetek, begyógyszerezek és próbálok a lelkére beszélni, hogy maradjon már egy kicsit itthon.