marsbéli krónikák

A kis cirmos-verest meg nem kellett félteni, pikk-pakk kerített magának gazdát, nem kért a segítségünkből. Miután én a múlt hetet Erdélyben töltöttem, őt addig hazaköltöztettem a vidéki birtokra, tekintve, hogy emberfüggő és erős rombolási hajlamokkal megáldott állatként nem szívesen hagytam volna állandó felügyelet nélkül a lakásomban, amit minden bizonnyal felgyújtott volna, inkább előbb, mint utóbb, de előtte még mindenképpen infarktusba kergette volna a papagájokat. Anyámék persze először nem örültek, aztán nyilván örökbe akarták fogadni, mert milyen aranyos és szép és jófej (cöcc...), csak sajnos terrorizálta Piroskát és a Farkast (beszari alakok), ezért nem maradhatott. Az utolsó napon azonban átlógott a hátsó szomszéd kertjébe, ahol bizonyára előadta a Világ Legaranyosabb Kismacskája című magánszámot, mert a két kiscsaj rögtön rávetette magát, és nem akarták hazaengedni, anyám meg erre gyorsan leboltolta az anyjukkal, hogy maradhat. De így legalább néha átordíthatok neki a szomszédba.