Tegnap, azt hiszem, az utolsó pillanatban léptem közbe, a kölök ugyanis elvonszolta magát az ágyon békésen szunyókáló Lászlóig, majd izomból belemarkolt a szőrébe, és már készült volna a magasba emelni, vagy legalábbis megpróbálni azt, azaz nagy erővel húzni a maréknyi szőrt. Na most László egy igazi balfasz galamblelkű és türelmes jószág, de azt hiszem, egy ilyen ébresztés még neki is sok lett volna, és odasuhint, karommal. De a kölök macskák iránt támadt érdeklődése nem tűnik lankadni: ma, tíz centi per félórás átlagsebességgel ismét rárontott az alvó Lászlóra, akit hiába görgettem mind odébb és odébb, a gyerek szívós kitartással követte, és igyekezett megkaparintani valamelyik testrészét.
Lesznek itt még nagy bunyók.