Nem hittem, hogy valaha ilyet mondok, de a három ifjú vörös macska minden eddigi, általam ismert macskán túltesz szemtelenségben és pofátlanságban. Hatszor ugrik fel a gyerek etetőszékének asztalára, miközben ebédeltetem a kölköt, hogy beleegyen a kajájába? Miközben ott ülök tőle tíz centire? Ráhugyozik a megvetett ágyra, a paplanom közepére, majd húsz centivel odébb leheveredik aludni? Ez milyen már? És a legrosszabb, hogy sosem tudjuk, melyik a tettes, mert gyors mozgás közben lehetetlen őket megkülönböztetni, márpedig a gaztettek felfedezését mindig gyors mozgás követi a részükről, amit az én üvöltésem és csapkodásom vált ki belőlük.