Azt hittem, ha gyerekem lesz, sokkal toleránsabb leszek mások gyerekeivel szemben. Ez részben így is lett, bár inkább a szülőkkel lettem megengedőbb, ma már viszonylag ritkán gondolom azt, hogy na, ez se tudja megnevelni a büdös kölykét. De amiért a mai napig pofozkodni tudnék (gyereket, szülőt egyaránt), amikor a sokéves kölyök benne áll a bevásárlókocsiban a mocskos cipőjével. Abba mások a kaját pakolják, még ha be is van csomagolva, hahó! Nehogy már egy hat-nyolc éves gyerek ne legyen képes fél órát megállni a lábán. Tahó bugrisok.*
* Tudom, miért nem szólok nekik? Mert amikor ránézek az iq-bajnok anyja/apja fejére, a tekintetéből áradó végtelen sötétség olyannyira elkedvetlenít, hogy inkább csak legyintek. Ki vagyok én, hogy sikerrel szálljak szembe a ValóVilág okozta agysejtpuszítás irreverzíbilis következményeivel? Olyat pedig még nem láttam, hogy ne a fehér szemét gyereke ugráljon a kocsikban, bár biztos van ilyen is, de én azért reménykedem benne, hogy bizonyos értelmi szint fölött az emberek nem engednek meg ilyet a kölyküknek.