Nem tudom, hogy mást is ennyire idegesít-e, amikor a saját tulajdonságait és önmagát látja viszont a gyereke sok vonásában, nekem az agyamra megy. Még egy ilyen makacs, öntörvényű, megátalkodott kölyköt a világ nem hordott a hátán, de még egy ilyen határozott, önálló, hajlíthatatlan, kitartó, és persze roppant okos kis tündért se (hogy mikor melyik, az attól függ, hogy mennyit aludtam előző éjszaka, és hogy mennyi volt az aznapi hiszti). Ma azt mondta a bölcsiben az Ildikó néni, hogy a gyereket minden nap újra meg kell szelídítenie, mint a rókát A kis hercegben. Nem tudtam eldönteni, hogy most ez kínos-e, avagy. A füzetében ilyenek szerepelnek: "határozottsága kiemelkedő", "dacosan lép be a terembe" stb. Egyszemélyes indiántörzs, teljesen. Próbálom győzködni magam, hogy egyrészt életkori sajátosság, törekszik az önállóságra, ami jó, másrészt nagykorában milyen klassz lesz, hogy ilyen önálló, saját véleménnyel bír, nem könnyen befolyásolható ésatöbbi (lehet, hogy nem is csillagásznak kéne lennie, ahogy terveztem, hanem galaktikus kancellárnak, dirigálni is elég jól tud, legalább a család is emelkedne a társadalmi ranglétrán), de most még hülyét tudok kapni tőle. Elnézek más gyerekeket a bölcsiben, milyen engedelmesek tudnak lenni, és ha nem megy valami, elfogadják a segítséget, az enyém meg, ha már be is látja, hogy valami nem fog egyedül menni, és segítséget kér, az utolsó pillanatban meggondolja magát, elrántja az adott dolgot, és küzd tovább egyedül, sokszor őrjöngve, és persze teljesen kilátástalanul, de ezt csak én látom, és megy fel bennem a pumpa, amiért tíz perce csesszük itt az időt, a semmiért. Meg sem mutathatom, mit kellene tennie, nemhogy én csináljam. Közben pontosan tudom, hogy ugyanilyen türelmetlen vagyok, mindent én akarok csinálni, egyedül, ugyanígy utálom, ha segíteni vagy vigasztalni akarnak.* Mondjuk ellopni biztos nem fogják, mert egy ilyen szúrós tekintetű gyerekkel egy gyerekrabló sem próbálkozik szívesen, az fix.
Ugyanakkor persze tök büszke vagyok, amiért sokkal több mindent tud egyedül csinálni, mint a sok bamba anyámasszony többi gyerek. De amikor a bambák nyikk nélkül hagyják magukat felöltöztetni, és szépen sétálnak kézen fogva** az anyukájukkal kifelé, az enyém meg sivítva küzd a kifordult ujjú kardigánjával, akkor azért mégiscsak leginkább anyázok magamban.
* Vannak ezek a hippi módszerek a hisztis gyerek lenyugtatására, hogy öleljük meg, meg éreztessük vele, hogy támogatjuk. Na, ez nálunk csak olaj a tűzre. Anyámat szegényt sokkolta a hétvégén, amikor az őrjöngő gyereket kiküldtük az udvarra, pedig tapasztalati tény, hogy az egyetlen módszer nála, ha egyedül rikoltozhat egy darabig. Aztán egyszer csak bejön, hogy befejezte.Persze, rossz nézni, ahogy bőgve mászkál fel és alá, de egyszerűen nem hagyja, hogy vigasztaljuk. Ugyanezt csinálja, ha mondjuk elesik vagy megüti magát. Ritka, hogy meg lehet puszilgatni vagy vigasztalni.
** A kezét se lehet fogni, sohasem. Mert ő tud menni egyedül, őt nem kell vezetni. Agyamra megy.