Amióta a gyerekek megvannak, két kiadónak dolgozom kizárólag (nem elhatározásból, sajnos így alakult, a munkakapcsolatok rettentően megsínylik, ha jön a gólya, gondolom, ez nem egy korszakalkotó felfedezés). Ma jött a levél, miszerint mindketten lehúzzák a rolót, a tegnap leadott munka volt az utolsó, köszönjük.* A férfi a háznál évek óta munkanélküli**, persze dolgozik, de ez esetleges, nincs havi minimum sem, tervezni lehetetlen, a holnap eddig is bizonytalan volt, merthogy én is szabadúszó vagyok, és bár eddig alig akadt olyan hónap, hogy ne kerestem volna pénzt, sosem tudtuk, mi lesz pár hét múlva. Ha idiótán optimista lenék, azt mondanám, most legalább tudjuk: éhen fogunk dögleni.

Végigtekintve ezen a szeptemberen, rettegve várom a hátralévő napok történéseit, melyek az előzmények alapján a következők lehetnek:

mind rákosok leszünk,

anyám és apám egyszerre meghal egy autóbalesetben,

az egész bolygót elpusztítja egy meteor,

zombiapokalipszis.

* Külföldi kiadóláncok, egymással valahogy összefonódva, ezt a részt annyira nem ismerem, más országokban is leépítenek.

**Hol van az a kurva sok ezer ember, aki állítólag munkát kapott az elmúlt hónapokban, években? A 4,1 millió adófizető?