A Szetter amúgy rendkívül jó természetű, barátságos jószág, nem csoda, hogy rendkívüli népszerűségre tett szert a környéken, az óvoda előtt falkában lógnak rajta a gyerekek meg a szüleik, amíg a kerítéshez kötve várakozik, hogy bevigyem a Nagyot, ha pedig az utcán találkoznak vele, a nevét óbégatva futnak utánunk (mármint a gyerekek). Egyedül a macskákat nem sikerült bevennie, László hideg megvetéssel néz keresztül rajta, Szervác fúj, de a legjobb a Raktáros,* aki fújva, üvegmosó farokkal, felborzolt szőrrel szórja rá a szitkait, ha a konokul barátkozni akaró Szetter a közelébe megy, amikor pedig a kutya visszavonulót fúj, megy utána. Követi mindenhová, és közben fúj rá, meg borzolja a szőrét. Nem normális. Bezzeg amikor a szembeszomszéd moszkvai őrkutyája habzó szájjal rontott rá, csak megkésve ismerte fel a valódi gyilkos indulatot, meg is lett az eredménye: egy négy helyen eltört jobb hátsó láb.Nagy megkönnyebbülés volt, amikor kiderült, hogy nem kell műteni (miből? miből?), így amikor az állatorvos azt tanácsolta, hogy pihentesse a macska a lábát, és ne engedjük neki terhelni, szívből tudtam rajta nevetni, de azért megkértem, hogy adjon már tanácsot, hogyan lehet egy süldő macskát mozgásképtelenségre bírni,** mert én nem ismerek ilyen módszert, pedig régi macskatartó vagyok. Beismerte, hogy ő sem ismer ilyen módszert. Csak mondja. Szóval a macska most jár, ahogy tud. Elég jól tud amúgy, és biztos nem tudnék így futni három hetes töréssel.
* Ez lett a neve, mert amíg elfért rajta, mindig a macskatápos doboz tetején aludt, gondolom, hogy ne maradjon le egy étkezésről se. Meg is lett az eredménye az elővigyázatosságának, ekkora pohos disznó macskát rég láttam, az állatorvos azt hitte, vemhes, amíg meg nem látta, hogy kandúr.
** Néha, amikor reggel 5-kor már kerget valami zörgőset a lakásban, felmerül bennem, hogy esetleg bebetonozhatnánk a most épülő garázs alapjába félig.
