HTML

marsbéli krónikák

Friss topikok

  • zsuzska169: Mindenkinek most? :D Miközben töltött a oldal, arra gondoltam, hogy vajon milyen nehéz lesz elolva... (2019.05.05. 09:24) A közös munka öröme
  • HoldViola: Régen jártam nálad, így csak most olvasom, mélyen egyetértek, és sajnos átérzem, én ugyanígy járta... (2018.03.25. 21:49) Welcome to the machine
  • dívamacska: @zsuzska169: Csak most láttam, amit küldtél. Ez az ember remekül ismeri a macskákat:-) (2017.12.16. 11:18) Black Friday
  • Raven1975: A sírás környékez, szegény pára, mennyire lehet sajnálni. Évtizedeken keresztül hazugságban élt, c... (2017.11.20. 21:51) WTF?
  • Untermensch4: @John Doe3: "nem a kutyákkal van feltétlenül baj (bár néha azokkal is), hanem a kutya-gazdája rend... (2017.03.27. 15:16) Ne nyúlj hozzá, megharap!

Címkék

Túl vagyunk rajta

2015.07.27. 21:49 dívamacska

Már több mint egy hete hazajöttünk, azóta forgatom ezt a bejegyzést, mert egyrészt kikívánkozik, másrészt valahogy sosem sikerül úgy megfogalmazni, hogy ne tűnjön se ítélkezésnek, se senki basztatásának a háta mögött. Nehéz ügy, mert egyrészt milyen alapon ugathatnék én bele bárki(k) életébe, másrészt komolyan rossz volt nézni ezt a kínlódást, és nem szólni. A gyerekek nagyon aranyosak voltak, amúgy, viszonylag flottul ment minden, már amennyire flottul mehet ennyi pici gyerekkel az élet, de én életemben két ilyen rosszul alvó gyereket nem láttam még, mint az ikrek. Minden éjjel többször ébredtem a visító ordításukra, és iszonyodva állapítottam meg magamban pár nap után, hogy a szerencsétlen anyjuk naponta összesen mintegy két órát tölt az altatásukkal és a visszaaltatásukkal. Adott egy végletekig kimerült, kizsigerelt ember, akinek még annyi se jut, hogy délutánonként legyen másfél órája, amíg a gyerekek alszanak, amikor nyugiban kinyújtózhat, vagy leszaladhat az utca végében lévő tóhoz csobbanni egyet egyedül, mert a kicsik bármelyik pillanatban felkelhetnek (fel is kelnek), és csak ő tudja visszaaltatni őket. És az estéi is azzal telnek, hogy fél nyolctól tízig altatás van, hét szakaszban. Aztán késő éjjel még ébrednek, mikor kétszer, mikor többször. Frankón nem több a csaj negyven kilónál, egy perc nyugalma nincsen, ott a hároméves is, többnyire egyedül van velük, tényleg csak akkor láttam ülni, amikor etette az ikreket. És hiába van ott az apjuk is, amikor csak tud, mégis csak anya jó, csak ő tud visszaaltatni, mert ahhoz még cici kell az ikreknek, vagy egyáltalán csak anya jelenléte, totál nonszensz az egész. Elmúltak egy évesek. És láttam, hogy az anyjuk mennyire meg van rongyolódva idegileg és fizikailag is, ki ne lenne? Ha az élet éjjel-nappal ugrásra készen állás, a leghalványabb remény nélkül egy közeljövőben esedékes tényleges pihenésre, azt nem lehet sokáig büntetlenül csinálni. Csak én érzem azt, hogy ez így túlzás? Hogy ilyenkor igenis ér önzőnek lenni annyira, hogy rájuk csukom az ajtót, mert alvás van, és kész, hagyjatok levegőhöz jutni, és szokjátok meg, hogy nem üldögélek mellettetek altatódalolva két órán át, felváltva csitítgatva benneteket, miközben ti sikoltozva ordítotok? Basszus, szokjanak hozzá, hogy alvás van, este van, kész. Nem újszülöttek. Eleinte biztosan végigordítanák az éjszakát, aztán csak megszoknák a rendszert. Néha bemegy hozzájuk valaki, szól pár csitító szót, kicsi simi, nem vagytok egyedül, aztán húzás kifelé. Előbb-utóbb győz a fáradtság, és nekem senki ne mondja, hogy lelkibeteg lesz egy életre az az egyéves, akit napközben szeretettel és gondoskodással vesznek körül, de éjjel nem körülötte forog a világ. Rossz volt nézni, komolyan, és kurva nehéz nem szólni, nem beleszólni, nem tudni a frankót. Így hát csak igyekeztem besegíteni minden másban, mosogattam, főztem, bevásároltam, teregettem, vigyáztam mindenkire, amíg anya hátraszaladt elszívni egy cigit. Meg éjjelente magamban fortyogtam, ahogy hallgattam a reménytelen éneklést meg a sikoltozó kicsiket a falon túlról, hogy senki nem gondolhatja komolyan, hogy ez így rendben van és helyes. Hogy a gyerekeknek az az előnyös és a jó, ha élőhalottá apasztják a szülőt, aki aztán a feszkót és a kimerültséget a nagyobbikon meg apán vezeti le, és még csak azt sem tudom mondani, hogy mások bezzeg nem ezt tennék. Én készséggel elhiszem, hogy a foguk nő, meg melegük van, meg ennyi idősen a bátyjuk is ilyen rossz alvó volt, aztán hároméves korára jó alvó lett, de addig még van két év, és az anyjuk frankón belerokkan vagy belepusztul ebbe rövid időn belül. Én sokszor gondoltam azt, hogy talán túl önző és lelketlen és borzalmas szülők vagyunk, amiért igenis rászoktattuk a gyerekeinket az alvásra, és amiért soha nem üldögéltem mellettük, amíg el nem aludtak, nem énekeltem altatódalokat sem*, meg nem sétálgattam órákon át az éjszaka közepén, ringatva őket**, de most már azt gondolom, hogy nem csináltuk rosszul. Jó alvó mindkettő, általában mindig azok voltak, és nem mellesleg mi is tudunk és tudtunk is aludni mellettük, viszonylag ritka kivételektől eltekintve. De arra, amit láttam, a rabszolgalét a megfelelő kifejezés.

* Sőt, semmilyen dalokat sem. Utálok énekelni. Olvasok mesét, mondok mondókát, építek várat, de nem énekelek.

** Ezt nem úgy kell elképzelni, hogy bevágtuk az üvöltő csecsemőt a sötét szobába, és rábasztuk az ajtót, majd elhallgat felkiáltással, csak nincs kedvem kifejteni az altatós módszerünket. Meg persze azért voltak nálunk is húzós éjszakák, de nem mindegyik, állandóan.

13 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://marsbeli.blog.hu/api/trackback/id/tr937637926

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

isolde 2015.07.28. 08:33:47

Engem érdekelne az altatós módszeretek a jövőre nézve.

dívamacska 2015.07.28. 11:06:45

Oké, majd megírom, hamarost.

Szőkeherceg-bombanője 2015.07.28. 15:55:23

Igen, ez tényleg nem normális. Ismerek olyat, aki több éves gyerek mellett produkált infarktus-gyanús tüneteket a nem alvástól és a most 10 fölött lévő gyereke mellett sem tudja kipihenni magát. Van egy határ és meggyőződésem szerint a gyereknek is jobb lesz, ha önmagát képes elaltatni. Lesznek olyan helyzetek, ahol nincs az anyu, hogy órákig altatózzon.
(Nálunk is volt, főleg az első gyerekkel egy-két húzós éjszaka, de aztán olyan szépen megszokták a nagyon pontos, precízen betartott napirendet és a minden este ismétlődő ceremóniát, hogy nem volt baj az alvással. Persze voltak éjszakai átbandukolások később, de alapvető gondok nélkül úsztuk meg az alváskérdést.)

sulemia · http://sulemia.freeblog.hu 2015.07.28. 16:28:19

szerintem is jobb a gyereknek is, nemcsak mert a szülő nyugodtabb hanem neki is nyugodtabb az éjszaka. nálunk átmenetileg rendezte a nagyobbik alvását amikor a férjem kezdett bemenni hozzá éjjel, pár nap után már fel sem ébredt (egy éves kora körül).

100 kriszta 2015.07.28. 23:26:29

Kövezzetek meg bátran! A mi gyerekünk csak egyedül, a saját ágyában volt képes elaludni, sem kézben, sem sétálva, csak vízszintesen fekve. Mindez azért - ez meggyőződésem - mert a születése után három hetet kórházban töltöttünk, ő az elkülönítőben, én fent az osztályon. Na, ott a csecsemők között nem volt ringatás, meg egyéni kiváltságok. Ő ezt a "ridegtartást" megszokta, nekünk csak az volt a dolgunk, hogy ne rontsuk el. A gyerek működött, nem is volt más választása. Én kiugrottam volna a tizedikről, néhány hét nemalvás után.

CsÁgiiii 2015.07.29. 08:50:14

Szia
Remélem nem haragszol meg most.
Ikrekkel biztos sokkal nehezebb (minden) az altatás is, de nem próbáltad elmondani neki, mit kellene másképp csinálnia? Csak próbából, ennél bármi jobb lehet, még olvasni is szörnyű volt, én ki sem bírnám szerintem.
Ha Nálatok bevált, lehet ott is működött volna, ez így iszonyat...
Ági

Family Maker · http://familymaker.blogspot.de 2015.07.29. 09:13:08

Engem is a módszeretek érdekelne 2 nemalvó gyerekkel (jó azért ennyire nem rossz a helyzet nálunk, a nagyobbik pl kifejezetten jól alszik éjjel mióta 1,5 éves korában fokozatosan kezdte elhagyni a nappali alvását, ami 2,5 éves korára teljesen el is tűnt az életéből).

dívamacska 2015.07.29. 13:44:57

@CsÁgiiii: Egyrészt annyira nem vagyunk közeli barátok, igazából a férjeink a barátok, mi készen kaptuk egymást. Ha a legjobb barátnőm lenne, neki bizonyára elmondtam volna a fentieket, de a viszonyunkat tekintve tolakodásnak éreztem volna. Meg láttam, milyen ingerülten reagált az ikrek apja (neki mondjuk könnyű), amikor a nővére csodálkozásának adott hangot az altatási mizéria miatt, szóval szerintem basztatták már őket puszta jó szándékból eleget. 1-2 alkalommal próbáltam óvatosan rávenni, hogy talán nem kellene azonnal berohanni, amikor felvisít az egyik, de az volt a válasz, hogy akkor felkelti a másikat is. Ami egyébként is megtörtént, mert a légy fingására is felkeltek, de mindegy.

CsÁgiiii 2015.07.29. 13:47:12

rémálom lehet így.
meg is bolondulnék.

Nimandi 2015.07.29. 22:07:22

Ezért a témáért kimozdulok a read only módból. :) Két másfél éves ikerfiút altatok minden hétköznap egyedül, és hát igen, szívás, hogy nálunk is az alakult ki emiatt, hogy csak anya (és a szoptatás) jó. Közel sem ideális a helyzet, ebből a pozícióból írom, hogy amit a posztban mesélsz, az agyrém, az halál, pusztulat! :) Másfél óra altatás? Borzasztó sok idő. Nálunk 20 perc max., ha 10 perc után nem látom az álmosodást, akkor hajlamos vagyok még egy kört futtatni őket a nappaliban, csökkentett fénynél, könyveket nézegetünk, ilyesmi, és újra belevágunk picit később az altatásba. Persze lassan jöttem rá én is a trükkökre, és voltak keserves napok, időszakok, lesznek is, ha majd nem lesz szoptatás.

Így látatlanba mentegetném a párt, egyrészt lehetséges, hogy ez az időszak átmeneti, tudomisén, mozgásfejlődés, fogzás, meg amit próbál magyarázatnak találni az ember, amikor változik a gyerek szokása. :) Másrészt lehet, hogy végigpróbáltak már sok módszert, és nem megy. És igen, az egyik felkel, felkelti a másikat, ez tényleg így megy sokszor, néha meg nem, nálunk ez a tapasztalat. Általában könnyebb egy gyereket visszaaltatni, mint kettőt. Néha meg nem. :)

Ha úgy alakul, hogy még lesz alkalmad találkozni velük, és nem kínos felvetni, akkor esetleg segíthet a csajnak, ha még nem tag, hogy becsatlakozik valamelyik Fb ikres csoportba. Javaslom a legnagyobbat: Ikres anyukák csoportja. Elég vegyes a társaság, de tényleg, viszont emiatt nagyon sok szemszög jelenik meg, sok tapasztalat, sok gyakorlati tudás, lehet guberálni, vagy ha más nem, megnyugodni, hogy más is szívott, x évesen meg mégis aludtak a gyerekek.

dívamacska 2015.07.30. 13:49:53

@Nimandi: Viszonylag gyakran találkozunk, úgy tudom, mindig is gondok voltak az altatással. Plusz probléma nekik, hogy borzasztó gyakran van baj a fülükkel, ami nyilván egyértelmű oka a nem alvásnak, bár azon a héten ilyen pont nem volt, "csak" fogzás. Biztosan sok mindent kipróbáltak már, azért is nem akarok én ebbe belepofázni, én azt érzem a legnagyobb gáznak, hogy mintha nem is lenne akarat annak a helyzetnek a rendezésére, hogy csak és kizárólag anya tud altatni. Máris könnyebb lenne az élet, ha lenne váltótárs. Szerintem nem ördögtől való gondolat ezért akár elhagyni a szoptatást is, de ha ők fontosabbnak tartják a szoptatást, az az ő döntésük.

Algamonx 2015.07.31. 08:58:36

Nekem is vannak ikergyermekeim, és egy náluk két évvel idősebb "nagy" lányom is, tehát ismerem a dörgést. Totál megértem, hogy kiakadtál a tömény hülyeséget látva az altatás kapcsán. Állítom, hogy mindez csak szoktatás kérdése, és igenis a szülők hibája, ha ennyire elcseszték. Az én ikreim három hónapos koruk óta átalusszák az éjszakát, mert a kórházban a nagy tapasztalattal rendelkező nővérek a lelkemre kötötték, hogy ne kapkodjam fel őket, mert megkeseríti az életünket a sok éjszakázás. (Egy gyereket nyugodtan kapkodjon fel a szülő, de kettővel már nem érdemes lazázni...) :)

Nimandi 2015.07.31. 13:42:15

@dívamacska: Értem, és sajnálom. Valóban furcsa ez a kötődés a kötelező feladathoz, és hogy ezt ők közösen fenntartják. Mondjuk én könnyen beszélek, mert ahogy írtam, nálunk is megvan az 'anya az alvásfelelős', de tény, hogy a gyors elalvások és a rendesen megritkult ébredések miatt ez élhető egyensúly.

Örülök, hogy nem kerültem dilemmába, mit válasszak: nem veszem fel őket mindig, és ezzel talán eljön a rendes alvás ideje, vagy mindig válaszolok, ha sírnak, és emiatt lemerülök. Így nálunk maradhatott az, hogy mindig mentem, ha sírtak, és nem kellett megbánnom. Nem tudom, hogy kezeltük volna, ha nehezebb a fiúkkal.

Szurkolok azért, hogy náluk is eljöjjön valami élhető állapot.
süti beállítások módosítása