Egyszerűen elviselhetetlen egy szörnyeteg lett. Képzeljük el, hogy álló nap, reggeltől estig, soha semmit nem hajlandó egyértelműen eldönteni. Kérsz kiflit? Igen. Odanyújtom, erre elfordul, a fejét rázza, nem, nem, mondja határozottan. Elteszem a kiflit, azonnal ordít utána. Eljátsszuk még kétszer. Próbálom türelmesen és lassan az értésére adni, hogy ne baszakodjon velem, még egyszer utoljára megkérdem, mit szeretne, több variálás nincs, az lesz, amit mond. Persze akkor már tudom, hogy tökmindegy, mit mond, üvöltés lesz, mert azonnal meg fogja másítani a véleményét, amint úgy cselekszem, ahogy egy másodperccel korábban mondta, én viszont nem hagyom magam tovább rángatni. És most képzeljük el, hogy mindennel ez megy: a kiflivel, a bármilyen kajával, az ivással, az öltözéssel, a játékokkal, a mesékkel, mindennel. Délután már ordítok, ő bőg, de nem adja fel. És nem használ, hogy kitartok egy döntés mellett, nem tanul, nem okul, a következő tárgy, esemény, történés apropóján kezdődik az egész elölről. Még egy hetet adok magunknak, aztán felteszem a gyereket a vaterára.