Hogy én mekkora fasz vagyok. Meg legfőképpen lusta, a lényeg, hogy jól beszoptam. Van nálunk egy keskeny Duna-ág, amiben alacsony vízálláskor rendszeresen pár tíz centi vagy annyi se a víz. A kutyával a szigetről visszafelé jövet ezért én, mivel a szárazon álló gázlóhoz kerülni lusta vagyok, rendszeresen úgy kelek át, hogy nekifutok, és egyszerűen keresztülrohanok a vízen, ami - hála a gyors lábkapkodásnak - így nem folyik be a bakancsba. Most is ezt terveztem, csak totálisan szarul mértem fel a helyzetet. Illetve, ha őszinte akarok lenni, éreztem én, hogy nem fog ez menni, de, mint említettem, lusta vagyok. Azt terveztem, hogy az első szakaszon szokás szerint futok a vízben, majd a jeges részen szépen áttotyogok, hiszen úgyis csak pár centi víz van a mederben, tutira fenékig befagyott vagy majdnem.
Hát kurvára nem. Amikor a vizes részről megérkeztem a jégre, két szomorú felfedezést tettem: 1) a jégréteg kábé egy centi vastag, ergo nem tart meg és 2) alatta van vagy harminc centi víz. Vagy több. Szóval, az első lépésnél beszakadtam, mint a picsa, és lábszárközépig merültem a vízbe. Az egyébként is viseltes bakancsomat kurvára nem jeges vízben álldogálásra tervezték, ezért kétségbeesetten gyorsan tovább próbáltam menni, mire elcsúsztam, és beleültem a kétfokos vízbe. Derékig csuromvizes lettem. A helyzet szépségét fokozta a túlparton szemlélődő iskoláscsoport, akiknek az egyik fele röhögött, a másik segíteni próbált, ahogy anyázva talpra kecmeregtem és csúszkálva kivergődtem a partra, nyomomban a vidáman ugrándozó Szetterrel, aki persze rögtön sztároltatni kezdte magát a lányokkal. Akiknek amúgy köszi a zsebkendőket. Szerencsére a telefonom nem ázott szarrá, így gyorsan hívtam a férfit a háznál, hogy szélvészgyorsan jöjjön értem, és maradék büszkeségemet összeszedve igyekeztem emelt fővel és cuppogó bakancsban távozni a tett színhelyéről.
Szóval, ha valamelyik kislángos volt olyan szemfüles, és felvételt is készített a nap idiótájáról, jó szórakozást hozzá mindenkinek.
