Két év után végre lehetőségünk nyílt ismét kertszerű izét varázsolni az emeletépítés formájában ledobott atombomba helyén maradt sívó pusztaság helyett. Két kibaszott robikapát is kölcsönkértünk, mind a kettő beadta a kulcsot. Így az utolsó harminc négyzetmétert én ástam fel, kézzel. Ezt az alábbi négyütemű gyakorlat képében kell elképzelni:
1. Állok az ásóval, jobb oldalon szorosan mellettem a Szetter, orrát az ásónyom leendő helyére tartva (várja a felszínre kerülő pajorokat).
2. Ások egy nyomnyit, megforgatom a földet.
3. Így szólok a Szetterhez: "Alma, légy szíves, menj arrébb!"
4. A Szetter szigorúan egy lépést tesz jobbra, én szintén, és ismét tudok ásni egy ásónyomnyit.
Elsőre kicsit macerásnak tűnik, de már jól összeszokott páros vagyunk, elég haladósan ment a munka. Így hát amikor megjelent mögöttem a férfi a háznál, szemrevételezni a haladást, joggal mondhatta:
- Ha most a Napirajzban lennénk, azt mondanám: "Lendületesen, jó stílusban ásol, Matild!"