marsbéli krónikák

Az a reklám megvan, mikor az általam olyannyira gyűlölt fajta álkedves tepsiképű barna ribanc jellegzetes szuperanya-vagyok-lám-mily-szelíden-mosolygok-magzatomra arckifejezéssel rázendít: "Mikor manócska még a pocakomban volt..."? Valaki mondja már el, mi jön utána, mert soha nem bírtam tovább, viszont szeretném jelezni a termék gyártója felé, bármi legyen is az, hogy éveket vettek el az életemből, és ezt nem bocsátom meg soha.

Összességében elmondhatjuk, hogy ilyen fostalicska filmet keveset láttam. 

És most olyan volt, hogy mindenki talpig medveprémben burkolva nyomta Szibériában, csak Larának volt mátrixosan lobogós, végig nyitott átmeneti kabátja, és alatta csak egy vékony póló volt, és az mégsem lett gombos egy kicsit sem, még amikor kutyaszánon mentek, akkor se, pedig tutira geci hideg volt az ellenszél. Ilyen nő ez.

Én még sose láttam a Tomb Raidert, és most az megy a tévében, és én le vagyok nyűgözve. Emberfeletti teljesítmény lehet úgy harcolni, hogy még arra is folyamatosan figyeljünk, hogy a szánkat minden pillanatban úgy tartsuk, mintha ki lenne pöckölve egy fasszal. Vagy kettővel. 

Ma részt vettem három előadáson: fiatalkorú pszichotikus elkövetők (jobbára anyagyilkosok)terápiája, a viktimizáció pszichoszomatikája és szkizofrén nők bűnelkövetéséhez vezető konfliktusok elemzése voltak a témák. Dögszar volt mind a három, pedig cím alapján rém izgalmasnak tűntek.

Ma a zsibin sikerült beszereznem néhány rég olvasott könyvet, köztük A kurvapecért. A könyves csóka legott beszédbe elegyedett, és tudatta velem, hogy egyszer járt itt a zsibin maga a szerző (aki állítólag a leghosszabb ideig ült magánzárkában osztrák börtönben, és persze a mű is önéletrajzi darab), és könyvet is vett tőle. És hogy nézett ki, kérdeztem. Tisztességes, konzervatív öregúr benyomását keltette, hangzott a válasz. Nohát.

Jaj, a múlt heti drámából megint kifelejtettem a legfontosabbat: dagadt vagyok.

Kihisztiztem magam, jól vagyok. Én mától indítom az évet.

A mai nap tanulsága pedig az volt, hogy akivel hónapok óta nem is beszéltem, az hívott, jött, ivott velem és odafigyelt, akiben pedig hónapig tartottam a lelket, mikor a taknyán csúszott egy nő miatt, az másfél óra után lepattintott, de addig se figyelt rám két percnél huzamosabb ideig. Welcome to the real world.

Hűha. Megacélosítottam ugyan a lelkem, mielőtt belenéztem a tükörbe, de mégis meg kellett kapaszkodnom a mosdóban. Utoljára március 15-én néztem ki ennyire szarul, amikor előző éjjel annyira berúgtam és széthánytam magam, hogy másnap csak kapucniban és napszemüvegben mertem az emberek szeme elé kerülni, mert az arcom két fele konkrétan elcsúszott egymás mellett, midőn a kontinensek. Most sminkelhetek munkába. Picsába.