Maholnap öt hónapos a kicsi, és már hét kiló fölött jár, a karom majd leszakad. Ahhoz képest, hogy nem egészen két kilóval indított, ez nem rossz eredmény, azt hiszem. Masszív kölyök egyébként, anyaga sűrű, mint egy fekete lyuknak (szaknyelven cubák típusú csecsemő, árokmély hájráncokkal). Kicsit mindig aggódni kezdek, ha eszembe jut, hogy  tizenpár év múlva nyolc kiló húsból készíthetem a vasárnapi ebédet a kamaszodó kölyköknek, és főleg gondterheltté tesz, hogy valószínűleg egy zombiapokalipszissel súlyosbított nukleáris tél* közepén kell majd minden héten beszereznem a sok-sok húst, de ha eszembe jut, hogy amikor csórikámat etetni kezdték szondán át anyatejjel, és egyszerre másfél, azaz 1,5 ml (nem elírás) volt az adagja, és amikor ezt felemelték három ml-re, azt már kihányta, mert sok volt neki, akkor azért megvidámodok, hogy majd csak kerül hús, csak érjük meg az igényt rá.

Amúgy meg állandóan mosolyog - főleg a nőkre -, sejti ez már, mi az érvényesülés útja. Ha mellé még magas lesz és daliás is, és miért ne lenne, összetört lányszívekkel fogunk tapétázni. Alig várom, hogy körülhízelgett anyósjelölt legyek, eheh.

* Én mindig a legrosszabbra készülök.