Lassan hazajön a férfi a háznál, a vicces* csak az, hogy röpke három nap után megy is vissza, újabb két hétre. Az elmúlt másfél hét egy pokol volt, az eső csak szakadt, kínomban játszóházba hordtam a kölyköket, ahol a kicsit első alkalommal kizárólag a szekrények érdekelték, azokat nyitogatta-csukogatta, még jó, hogy neki ingyen volt, meg is üt a guta, ha ezért fizetek is. Mulatságos perceket szerzett azzal, hogy az ivótülkét berakta az egyik szekrénybe, és gondosan rácsukta az ajtót, így végignyitogathattam ötven szekrényt, mire megtaláltam azt a szart. Itthon napjában hatvanszor engedelmesen felolvastam a Bob mester és az aratás című remekművet, ha pedig öt percet elvoltak magukban, a komódra könyökölve olvastam a Szíved helyén épül már a Halálcsillagot, és úgy is éreztem magam. Rászoktam, hogy tejszínhabbal igyam a kávét, és fektetés után hörgős zenékkel múlassam az időt. Már persze, ha nem dolgozok éppen, tegnapi határidőkkel, mert ezen a héten speciel igen, ezért most is éppen dolgozok, csak engedélyeztem magamnak öt perc pihenőt. Ja, és a kicsi persze azonnal taknyos lett, amint átmentünk egyetlen egyszer játszani a szomszédba, szóval most már ezt sem merem, mert még emiatt csúszik a bölcsődei beszoktatása, de akkor főbelövöm magam.
* Megszakadok a röhögéstől. Mekkora poén.