Megállapítottam valamit. Soha, egyetlen pillanatig, még kiscsaj
koromban sem tudtam magam elképzelni férjes asszonyként. És erre a
napokban kellett rádöbbennem. Valamelyik este vagy egy órán át kutattam
az emlékeim között, és rá kellett hogy jöjjek, soha nem tervezgettem az
esküvőmet, általában nembabákkal, hanem szőrös állatokkal játszottam (ez még most is igaz,
he-he), bazira untattak a családot játszunk típusú szerepjátékok
(leszámítva az óvodai mutasd meg a tiédet, megmutatom az enyémet), és
kiráz a hideg, ha esküvői szervezkedésről hallok. Azt hiszem, inkább
ijesztő, mint vonzó ez az egész. Bezárulnak a kapuk, nem olyan egyszerű
már elmenekülni, tele leszel kötelezettségekkel, és valami idegen
vénasszony fog az anyós jogán belekarattyolni az életedbe. Ha lenne egy kölyköm, érte
férjhez mennék, de magamért szerintem sosem fogok. És rájöttem arra is,
hogy Voltpasi minden hibájánál jobban idegesített, hogy feszt a
megállapodottságról sivalkodott, és titokban örült, mikor én ki voltam
borulva, hogy terhes vagyok. Tudom, mert ő mondta utólag. És senki ne
jöjjön azzal, hogy rossz példák között nőttem fel, mert a szüleim több
mint 30 éve házasok, és kurvára jól megvannak, nagyon fasza kis
családom van. Szerintem ez valamennyire kódolva van. Ha viszont nem a
családteremtésre determinált természetanyánk, elkezdek gondolkodni
azon, mely területen tudnám magam a Nobel-díjig aktiválni. Egy kémiai
Nobel-díjjal szerintem nagy meglepetést okoznék mindenkinek. Elsősorban
magamnak. Kontyos tudósnő leszek, kinek lábán a durva barna
nejlonharisnyája alatt csinos sávokba rendeződnek a fekete szőrök.
Mindig én érkezek a laborba elsőként, és utolsónak megyek haza. A neon
zizegése és a kaloriméterbomba zúgása lesz a legmegnyugtatóbb hang a
számomra; összehúzott, ám értő szemmel vizsgálgatom majd a restrikciós
térképeket, és mindenki fapinának fog gúnyolni a hátam mögött. És ha
véletlenül meglátnak egy képet ifjúkoromból, mikor még ittam, keféltem
és vidám voltam, nem hiszik el, hogy az én vagyok. Meg úgyis letagadom. Óriási dilemma ez. Megér egy Nobel-díjat?
2004.12.30. 13:31 dívamacska
Szólj hozzá!
A bejegyzés trackback címe:
https://marsbeli.blog.hu/api/trackback/id/tr625333970
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.