A Dívamacska kezelési költségei átlépték a bűvös öt számjegyet, és még
nem látszik az alagút vége. Voltpasi ma kegyeskedett felhívni, hogy
csicsergő hangon elújságolja, hogy nem kell-e nekünk vagy valakinek a
macskája, ami, ugye még nálad van, ugye (faszfej), mert ő most
lakótelepi lakásba költözött (gyanítom a beújított picsához, aki így
még rövidebb pórázon tarthatja az új ölebet), és hát így nem igazán tud
macskát tartani. Úgy szerettem volna ráordítani, hogy te önző kibaszott
seggfej, hetekig rá se basztál az állatodra, most is csak azért hívsz,
hogy valami kurva miatt elrúgd magadtól, ember az ilyen, te barom, hogy
dögölnél meg. De csak halkan elmondtam, hogy már régen döntöttem, csak
gondoltam őt ez úgyse érdekli, az állat nálam marad. Nem, köszönöm,
majd én állom a cehet. A Dívamacskáét is meg a többiét is. Akkor jó,
köszi, csicsergés. Hogy lennél mától impotens. És a verebek azt is
csipogják, hogy a beújított picsa befizette voltpasit egy mexikói útra.
Szörnyű érzés rájönni, hogy egy jellemtelen, a kitartottságot vígan
válaló senkiházival voltam ennyi ideig. Pofám leszakad. Míg az én
életem kulcsszavakban: állatorvos, mintavétel, genetikailag módosított
kukorica, magány, elértéktelenedés, számlahegyek, sírógörcsök,
dührohamok és végtelen irigység. Persze lehetne rosszabb is. Például
mindkét lábamat levágja a villamos.
2005.01.17. 17:02 dívamacska
Szólj hozzá!
A bejegyzés trackback címe:
https://marsbeli.blog.hu/api/trackback/id/tr435333988
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.