marsbéli krónikák

Lassan két hete folytatom a, nevezzük így, kísérletemet, melynek célja a takarítónő értelmi képességeinek és tettrekészségének a felmérése. Hamarosan türelmemet vesztem, és a régi jó cetlis üzengetős módszert választva nekiszegezem a kérdést, hogy mit gondol, mégis miért találja minden este lecsavarva a szappantartó bigyó nyomókáját? Na, vajon? Mert eltörött, és nyomogatással már nem lehet szappan csiholni a kübliből, ezért aztán le kell tekerni, és önteni kell a kezünkbe egy kis folyékony szappant, na, talán azért? Minden áldott kibaszott reggelen gondosan visszacsavarva találom azt a szart. Nem vagyok hajlandó elhinni, hogy egyetlen egyszer sem merült fel benne a jelenség lehetséges oka. De tegnap bepöccentem, és kivágtam a kukába a nyomókát. Az is megfordult a fejemben, hogy másnak reggel egy totálisan összezavarodott takarítónőt találok a mosdóban, aki nem találja a visszacsavarandót, ezért kész, vége, megállt a tudomány, az öröklött mozgáskombinációk ugye nem tűrik a megszakítást, se a változást, áll majd ott, mint egy pók, akinek elrontották a félig kész hálóját, de ő javítani nem tud, csak elejétől a végéig dolgozni. De nem, egy nyomóka nélküli szappantartó volt csak ott, kíváncsi vagyok, rájött-e a megoldásra, vagy azt gondolja, ez a naccságák új heppje, hogy nem kell nyomóka, pedig ő megpróbálta velünk megértetni, hogy az kell oda, minden este visszacsavarta, jó példát mutatott, de bezzeg az elkényeztetett úri népeknek az isten se elég jó, na majd most jól meglássák, mire mennek nyomóka nélkül.