marsbéli krónikák

A televízióból kellett értesülnöm róla, hogy az arckrémekre ezreket költő metroszexuális férfiak kimennek a divatból (aki ilyet szerzett be, hajítsa ki, Beckhem már nem menő, ezt is hallottam), helyettük jönnek az új szuperhímek, az überszexuális férfiak. Ezek (véletlenül sem ők) elvek alapján élik az életüket, sokat jótékonykodnak, egyszerre férfiasak és érzékenyek, és nem szégyellnek sírni. Speciel én hányok az ilyentől (plusz nem hiszek a létezésükben), de összességében pozitív irányú változásként értékelem a férfiideál ilyetén irányváltását, mert legalább már senki nem akar arról meggyőzni, hogy egyáltalán nem gáz, ha egy férfi arcradírt használ. (Ha egy sovány férfi használ arcradírt, na annál aztán végképp kevés visszataszítóbbat tudok elképzelni, márpedig - ezt is tegnap tudtam meg - a metroszexuálisok soványak is voltak. Biztos ezért mertek női blézert húzni Beckhemre azon a plakáton.) Biztatónak tekinthetjük tehát a tendenciát, és reménykedünk, hogy hamarosan eljön a nagydarab és aljas viking állatok ideje, és végre nem csak elvétve láthatom Peter Stormert felbukkani. Mondjuk kíváncsi lennék, honnan szedték az 'überszexuális' szót, mert akiket ebbe a kategóriába soroltak, mint Bono, Trainspotting McGregor, George Cloony és társaik vagy mind törpék, vagy ratyeszek, vagy legalábbis úgy néznek ki. Van még mit csiszolni ezen.