marsbéli krónikák

Öcsi jól halad a fáramászásban, bár tegnapelőtt este panaszosan rámnyávogott, míg kifele loholtam az udvarból, és én persze rögtön azt hittem, hogy nagy bajban van, gyorsan hívtam is telefonos segítséget, de addigra valahogy - nem túl kecsesen ugyan - leereszkedett, majd ügyet sem vetve rám elvonult bandázni a fekete haverjával. 10 perc múlva ugyanarról a fáról megint rámnyávogott, míg hazafelé szaporáztam az udvaron át, de addigra már ott volt egy öreg bácsi, akinek szintén előadta a nagy halált, szegény öreg kétségbeesve próbált segíteni, de mondtam neki, hogy menjen haza nyugodtan, csak szimulál a kis patkány, ezzel a két szememmel láttam, amint lejött a fáról. Öreg el, Öcsi gubbaszt a fán, az istennek se lehetett lecsalni, de közben nyávogott, oké, mondtam neki, akkor én hazamegyek, ezzel egyedül kell megbirkóznod. A fekete haver szintén elindult velem, gondolta ő is beköltözik, ha már így összejöttünk, szegény, a szívem szakadt meg, mikor láttam a megdöbbent kis pofáját, ahogy becsukódott előtte a lépcsőház ajtaja, bár azt hiszem, van gazdája. Öcsi meg persze, amint nem maradt közönsége, legott lemászott, még mondja valaki, hogy a poroszos nevelés kártékony.