marsbéli krónikák

Azt tervezem, hogy egyszer bemegyek a budiba, de csak meglapulok a zárt ajtó mögött. Türelmesen kivárom, míg az a barom picsa megjelenik. Szokása, hogy tájfunként feltépi a külső ajtót, kopogtatás nélkül nagyot ránt a belsőn, majd észlelve a bezárt ajtó jelentette ellenállást, harsányan beordít, hogy foglalt-e. Ez már önmagában jelzésértékű az iq-járól, de nem éri be ennyivel, hanem ajtón keresztül ráüvölt a váratlan attaktól a budira dermedt szerencsétlenre (rám), hogy mennyi ideig lesz bent ("Hosszú vagy rövid?" Mindig így kérdez. Mindig. Lehet, hogy nem is ismer több szót). Miután kicsikarta áldozatából az intim vallomást, jól bebaszva maga mögött a külső ajtót, távozik. De legközelebb nagyon-nagyon meg fog lepődni. Amint elhangzik az ominózus kérdés, feltépem a budiajtót, irgalmatlanul leverek két kurva nagy pofont, kilököm a mosdóból, majd ugyanazzal a lendülettel visszazárkózom, és rém elégedetten fogok vigyorogni. Tapló barom.