marsbéli krónikák

"Szobámban az ágy itt áll, a szekrény ott, és közöttük az asztal. Meguntam. Áthelyeztem az ágyat oda, a szekrényt meg ide. Egy ideig az újdonság friss szellője lengett körül. De bizonyos idő múlva megint az unalom. Rájöttem, hogy az unalom forrása az asztal, vagyis inkább annak változatlan, központi helyzete. Áttoltam az asztalt oda, az ágyat középre. Nonkomformista módra. Az újdonság újból felüdített, s amíg tartott, beletörődtem a vele járó nonkomformista kényelmetlenségbe. Most ugyanis nem alhattam a falnak fordulva, ahogy mindig is szerettem. De bizonyos idő múlva az újdonság újdonsága elszállt, és csak a kényelmetlenség maradt. Ezért áttoltam az ágyat ide, a szekrényt pedig középre. Ez radikális változtatás volt. Mert szekrény a szoba közepén, az több, mint nonkomformizmus. Az már avantgárd. De bizonyos idő múlva...Ó, ez a "bizonyos idő" ne lenne. Száz szónak is egy a vége, még a szoba közepén álló szekrény sem tűnt többé újnak és rendkívülinek. Áttörésre volt szükség, döntő fordulatra. Ha az adott keretek között már lehetetlen az igazi változás, akkor túl kell lépni a kereteken. Ha nem elég a nonkomformizmus, ha nem használ az avantgárd, akkor a forradalomé a szó. Elhatároztam, hogy ezentúl a szekrényben alszom. Mindenki tudja - aki próbált már szekrényben állva aludni -, hogy ez a kényelmetlen testhelyzet teljesen kizárja az elalvást, viszont őrjítő lábzsibbadást és gerincfájdalmakat okoz. Igen ez volt a helyes döntés. Siker, teljes győzelem. Mert ezúttal még a "bizonyos idő" is tehetetlen volt. Bizonyos idő múlva nemcsak nem szoktam hozzá a változáshoz, amely iyl módon megmaradt változásnak, hanem ellenkezőleg, egyre erőteljesebben érzékeltem a változást, mivel a fájdalom napról napra fokozódott. Nagyszerű lett volna hát minden, ha nem szól közbe fizikai teherbírásom, amely korlátozottnak bizonyult. Egyik éjszaka nem bírtam tovább. Kimásztam a szekrényből, és bebújtam az ágyba. Három napig aludtam egyfolytában. Aztán áttoltam a szekrényt a falhoz, az asztalt meg középre, mert zavart a szekrény a szoba közepén. Most az ágy áll megint itt, a szekrény ott, és közöttük az asztal. Ha elővesz az unalom, visszagondolok azokra az időkre, amikor forradalmár voltam."