Régen háromórás sétákat nyomtunk, le a Dunához, ahol úsztunk meg futkároztunk, meg szaglásztunk (én nem, csak ő), aztán hazamentünk, még kicsit játszottunk a ház előtt, aztán én utolsó erőmmel lerogytam egy sörrel a tévé elé, ő meg még kicsit ugrándozott meg szomszédolt. Most lassan lesétálunk a patakhoz, időnként megpihenünk, aztán hazamegyünk, és rögtön lefekszik pihenni. Így hát megbeszéltük apámmal, hogy ha eljön a jó idő, és lehet már fürödni a Dunában, komótosan leballagunk, Frankenstein kutyája meg én, ő kicsit pancsol, mert azt nagyon szeret, barátkozik más kutyákkal, aztán telefonálok apámnak, aki lejön értünk kocsival. Megszakad a szívem.