Életemben először bemerészkedtem (kísérettel, hogy legyen, aki kivonszol, ha elájulok) a Lush boltba, amitől eddig mindig eltántorított az a tény, hogy két, autókkal és buszokkal tömött sávon keresztül is érezhető volt a villamosmegállóban állva a boltban terjengő tömény szappan-, gyógynövény-, virág- és a jóisten tudja még mi szag. Amint beléptünk, az első gondolatom az volt, hogy másodperceken belül meg fogok halni, a második, hogy az itt dolgozók minden bizonnyal droidok, mert élő ember ezt nem képes hosszan elviselni. Pillanatokon belül szappanízú réteg rakódott le a számban, amin át kényszerűségből a levegőt vettem, újabb pillanatok múlva pedig lelki szemeim előtt sisteregve végigégett a szaglóidegem, mint a gyalogkakukkban a prérifarkas bombáinak a kanóca. Öt teljes percet bírtunk ki, aztán felmarkoltam egy szappant, fizettem, és uzsgyi. Ez lassan egy órája történt, és még mindig árad belőlem a lush-szag, kezdek aggódni, hogy sosem múlik el.